Még mindig nem vitte el senki az ötöslottó főnyereményét

Vágólapra másolva!
Több mint féléve nincs telitalálat az Ötöslottón, így ezen a hétvégén már 4,92 milliárd forint ütheti annak a markát, aki egyedüli játékosként mind az öt számot eltalálja. Ebből a giganyereményből a nyertes minden magyar állampolgárt meghívhatna egy-egy gombóc fagyira.
Vágólapra másolva!

Több mint 180 napja nem volt telitalálat az Ötöslottó sorsolásán, így a jackpot összege mostanra 4,92 milliárd forintra emelkedett, ami a játék 67 éves történetének ötödik legnagyobb nyereménye. Hogy érzékeltessük mekkora összeg ez, kiszámoltuk: a nyereményből mintegy 10 millió gombóc fagylalt ára is kitelne, vagyis a győztes akár azt is megengedhetné magának, hogy minden magyar lakost meghív egy adag fagyira. 

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A féléve tartó halmozódás alatt Fortuna istennője az 50 és a 60 közötti számoknak kedvezett a leginkább, hisz a nyerőszámok 16,8 százaléka ebbe a kategóriába esett. A 20 és 30 közötti számok viszont szemmel láthatóan kegyvesztetté váltak, mivel csak 4 százalékát teszik ki a sorsológömbből az elmúlt 26 hétben kikerült számoknak. Voltak olyan játékosok, akik kitűnően ráéreztek, mely számokhoz pártolt át a szerencse, hisz 

az elmúlt 6 hónapban 4 találattal 619 játékosból lett milliomos. 

A nyeremény halmozódására egyébként 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyeremény a részvételi szabályzat alapján a többi nyertes között kerül felosztásra, de erre a játék 67 éves története során még egyszersem volt példa.

További részletek a Szerencsejáték Zrt. oldalán. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!