Szentkirályi Alexandra: Karácsony polgármesterei egymásnak adják a kilincset a bíróságon

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely hallgat, miközben listás jelöltjei, polgármesterei egymásnak adják a kilincset a rendőrségen és a bíróságon - írja friss Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.
Vágólapra másolva!

A napokban új lendületet vett az óbudai korrupciós botrány és bilincsben vitték el a III. kerület DK-s polgármesterét, Kiss Lászlót. A korrupciós botránnyal kapcsolatban mélyen hallgat Karácsony Gergely, a Demokratikus Koalíció és az óbudai önkormányzat is.

Az üggyel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: a főpolgármester emberei egymásnak adják a kilincset a bíróságon és a rendőrségen - a budapestiek viszont magyarázatot érdemelnek, és azt, hogy Karácsony Gergely vállalja a felelősséget.

Vesztegetés, pénzmosás a vád a DK-s polgármester ellen

Mint ismeretes, az óbudai polgármestert többek között vesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

A KNYF szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

Az ügyben összesen 16 gyanúsított van, köztük Kiss alpolgármestere, Czeglédy Gergő. Ahogy arról a Magyar Nemzet cikksorozatában beszámolt, a lavinát egy olyan bűntárs indította el, aki önmagára, a polgármesterre, illetve Kiss két fontos emberére, D. Róbertre és F. Lászlóra is vallomást tett. A lap úgy tudja, a feljelentőn kívül ők is beszélni kezdtek idővel, hogy kikerüljenek a letartóztatásból.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!