Fontos bejelentést tett a Magyar Posta az árvíz sújtotta településen élő nyugdíjasoknak

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is. Megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A társaság 20 településen hozott árvízvédelmi intézkedéseket a küldemények biztonságos kézbesítése érdekében, és egyes településeken közel 300 nyugdíjas számára kézbesítette előre a nyugdíjat. A kézbesítésben akadályozott területekre szóló küldemények átvételét az érintett címzettek által könnyen megközelíthető postákon biztosítja a társaság. 

A Posta folyamatosan egyezteti intézkedési tervét az érintett települések önkormányzataival, hogy hol érhetik el az ügyfelek a szolgáltatásokat, hol juthatnak hozzá a nyugdíjaikhoz, illetve küldeményeikhez 

- közölte a Magyar Posta.

Az Origo folyamatosan beszámol az árvízhelyzet legfrissebb híreiről, élő hírfolyamunkat itt olvashatja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!