A vízügy elkezdte a vízpótlást

Vágólapra másolva!
Az apadás megindulásával a vízügy elkezdte a vízpótlást a kezelésében lévő állami területeken. A magántulajdonban lévő földeken ez csak a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Azt írták, hogy a nem állami területeken folyamatosan zajlanak a tárgyalások a tulajdonosokkal a hozzájárulásról. A tájékoztatás szerint 

a csütörtökön érkező front további esőt és jó néhány fokos lehűlést okoz, de ez már nem befolyásolja az árhullám levonulását. 

"Hangsúlyoznunk kell, hogy a laikus véleményekkel szemben áradás közben, tehát az árvíz ideje alatt csak korlátozottan és akkor van mód a víz visszatartására, ha már látjuk az árhullám végét. Minden más veszélyeztetné a biztonságot" - közölték. Hozzátették: ahol megtörtént a dunai árhullám tetőzése, ott már zajlik is a vízpótlás, például a Szigetközben, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ágban, és a Tolna vármegyei holtágakban. 

Budapesten a szombati tetőzéshez képest már több, mint 1 métert apadt a Duna
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

A főigazgatóság kitért arra is, hogy a Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál valószínűsíthetően szerdán az I. fok alá csökken, és nem érte el az I. fokú készültségi szintet a Rába vízállása sem Győrnél.

Tudatták, hogy a Duna Paks feletti szakaszán már mindenhol a fokozatok szintje alatt állnak a vízmércék, Pakson várhatóan a mai nap során az I., míg Baján és Mohácson holnapra a II. fok szintje alá süllyed a folyó vízszintje.

Ahogy azt korábban megírtuk, a katonák is helytálltak az árvíz elleni védekezésben. Miután levonult az árvíz Budapestről, a lakók visszaköltözhetnek az otthonaikba megerősített rendőri jelenlét mellett.

Az Egyesület a Római Partért közleményt adott ki szeptember 24-én, melyben felszólították Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy haladéktalanul kezdjék meg a szennyvíz által beterített Római-part fertőtlenítését.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!