Kiderült, hogy miért fontos az árvíz utáni fertőtlenítés

Vágólapra másolva!
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Müller Cecília elmondta: 

A települések közötti elöntött közutak fertőtlenítését a közútkezelő, a településen belüli fertőtlenítést pedig az önkormányzatok végzik. A helyes eljárásról útmutatót készítettek a településeknek, illetve 24 órás call centert, ügyfélszolgálatot is működtetnek.

Ugyanakkor több településen baktériumokat, illetve szennyeződésre utaló algákat mutattak ki az ivóvízből. Ezért ezeken a településeken az ivóvíz csak forralás után fogyasztható. 

Továbbá lajtoskocsiból biztosítják az ivóvizet, a csecsemőknek pedig palackozott víz fogyasztását ajánlják - tette hozzá.

Ma Müller Cecíliával tájékoztattuk az embereket az árvízi védekezésről. Jól állunk! Ma még irány dél, kikísérjük Magyarországról az árhullámot!

Posted by Orbán Viktor on Monday, September 23, 2024

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor Müller Cecíliával együtt tájékoztatta az embereket az árvízi védekezésről

A miniszterelnök a mai Árvízinfón elmondta, hogy az operatív törzs ma még dolgozik, a tervek szerint az árhullám ma Mohácsnál tetőzik, majd elhagyja az országot. A miniszterelnök az Árvízinfón úgy fogalmazott, az időjósok szerint csapadék ugyan várható, de ez nem befolyásolja az árvizet. 

A hazai árvízveszélyről íródott összes cikkünket megtalálja az Árvízveszély Magyarországon dossziénkban, a percről percre tudósításunkat a legfrissebb fejleményekről pedig itt olvashatja. Látványos képeinket is megtekintheti a Budapesten tetőző Dunáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!