Óbudai korrupciós botrány: börtönben a kerület vezetése, a lakókat magukra hagyták

kisslászló, dk
Fotó: 3.kerulet.ittlakunk.hu
Vágólapra másolva!
December közepéig börtönben marad Kiss László DK-s polgármester, akinek a fogva tartásának meghosszabbítását kezdeményezte a nyomozó ügyészség. Az óbudai korrupciós botrány tovább gyűrűzik a Metropol szerint, ugyanis a baloldali polgármester és szintén rács mögött lévő alpolgármestere, Czeglédy Gergő nem mond le, a kerületi ügyek pedig állnak.
Vágólapra másolva!

A Metropol arról ír, hogy biztos vezető nélkül marad Óbuda, a korrupciógyanúval vádolt baloldali Kiss László polgármeste ugyanis továbbra is börtönben marad az óbudai korrupciós botrány miatt. 

Miután a polgármester nem mondott le, és Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Gyurcsány Ferenc sem kérte lemondását, Óbuda továbbra is vezető nélkül marad, ráadásul az alpolgármester Czeglédy Gergő szintén börtönben ül. 

Ennek kárát a lakosság érzi, hiszen alig-alig működik az önkormányzat.

kisslászló, gyurcsány
Fotó: Origo

Korábban már megírtuk, hogy Kiss Lászlót korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását. Kisst még augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását. Őt és alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy-t nem kevesebbel, mint minősített vesztegetéssel gyanúsítják.

Még több információ ITT olvasható!

Gyurcsány polgármesterének egyetlen lehetősége, hogy lemond

Előzetes letartóztatásra csak bűncselekmény elkövetésének magalapozott gyanúja esetén kerülhet sor, így nagy kihívást jelenthet Kiss László és a többi vádlott számára, hogy minden vádpontban tisztázzák magukat - mondta el a Nézőpont Intézet elemzője korábban az Origónak adott interjúban. Borbély Beáta szerint 

a legnagyobb probléma a III. kerületi lakosok számára, hogy a kerület felelős vezetés nélkül maradt, hiszen a polgármester mellett az egyik alpolgármester, Czeglédy Gergő is előzetes letartóztatásban van.

Ez derült ki eddig a Magyar Nemzet cikksorozatából:

  • Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.
  • Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak.
  • 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.
  • A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.
  • Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst, akinek „megy a pénz”.
  • Kiderült az is, hogy Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amiket a feljelentő a hatóság rendelkezésére bocsátott. Ezeken a felvételeken drogból származó pénzekre is utalnak, valamint több kerületet is érintő stiklik is elhangzanak.
  • A nyomozati iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel is, amin, hangsúlyozza a Magyar Nemzet, a polgármester nem szerepel, hiszen itt az alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.
  • Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.
  • Czeglédy a nyomozási bíró előtt részletes vallomást tett és mindent tagad, de annyit elismert, hogy az ügy több szereplőjét is ismeri.

A korrupciós ügyet Anonymous robbantotta ki 

Az maszkos alak 2021-ben tette közzé a többi között azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos tájékoztatása szerint, az óbudai önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. Az ügyben nyomozás indult, a gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!