Orbán Balázs: Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie

Vágólapra másolva!
Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie a világhatalmi szinten kialakuló gazdasági jellegű blokkosodásban - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Orbán Balázs kifejtette: a világban óriási, tektonikus jellegű átalakulások zajlanak, és e folyamatban a magyaroknak "nagyon résen kell lenni", hogy megfelelő stratégiával tudjanak reagálni rá. Egyes nyugati liberális szereplők az átalakulásra válaszul blokkosodást szeretnének elérni a nyugati világon belül: politikai, katonai, gazdasági, kulturális, külkapcsolati és minden más értelemben is szeretnék szűkíteni a szövetségeseik lehetőségeit, 

meg akarják akadályozni, hogy mások kapcsolatot tartsanak a szövetségi rendszeren kívüli országokkal 

- emelte ki.

A politikai igazgató úgy vélte, ha ez a blokkosodás bekövetkezik a nyugati világon belül, az azt jelentené, hogy Magyarország tulajdonképpen elveszíti a szuverenitását, mert egy blokk alárendeltségébe kerül, és ez be fogja zárni a kapukat az ország fejlődése előtt, amit mindenképpen el kell kerülni.

"Mi nem akarunk konfrontációt a blokkok között, nem is fogadjuk el általában sem a blokkosodás politikáját, nemet mondunk a szankciós rezsimekre, és nemet mondunk arra, hogy az egymással folytatott kereskedelmi kapcsolatoknak ideológiai vagy geopolitikai színezetet adjunk, és ezzel fogjuk Magyarországot egy olyan pozícióba navigálni, hogy a következő évtizedekben is a lendületes gazdasági növekedés és a fejlődésnek a peremfeltételei megteremtődjenek" - hangsúlyozta.

Orbán Balázs megítélése szerint az új világrendben azok az erőközpontok tudnak megmaradni és tovább erősödni, amelyeknek saját szilárd kulturális alapjuk van, tehát nem betagozódnak más kulturális talapzatokba, hanem megtartják a saját elkülönültségüket, és ezen keresztül intézik a nemzetközi kapcsolataikat.

"Azokat a társadalmi nyomásokat, amelyek Nyugatról érnek minket, és amelyek egy ilyen liberális, univerzalista nyugati kultúrába akarnak minket begyömöszölni, 

ahol nincs tovább értéke a nemzetnek, a családnak, a vallási kapcsolatoknak, a közösségi kapcsolatoknak, ki kell tolni, ezzel szemben védekeznünk kell"

- mondta.

A politikai igazgató fontosnak nevezte Magyarország modernizációjának folytatását is, mert "

ha nincs fejlett infrastruktúránk, ha nem tudunk az oktatásban, tehetséggondozásban eredményeket elérni, ha nem tudjuk az országot egy találkozási ponttá tenni, ha a fejlett iparágak nem jelennek meg, mint termelési részlegek Magyarország területén, akkor le fogunk maradni és nem tudunk erősödni". 

Orbán Balázs hangoztatta, Magyarországnak meg kell őriznie a szuverenitását. A szuverenitás komplex fogalom: van biztonsági dimenziója, hogy megvédjük magunkat, van belbiztonsági dimenziója, hogy Magyarországon olyan közbiztonság van, amelyet Európában nem sok helyen találni, és a külföldi politikai nyomásgyakorló eszközökkel szemben is eredményesen kell fellépni - sorolta.

A politikai igazgató közölte, a külkapcsolatokban pedig egy "soha nem látott mértékű széles szárnyakkal kell mennünk, és Magyarországot vissza kell helyezni a világ térképére". Szavai szerint ezek a legfontosabb feladatok, amelyeket a következő évtizedek politikájának teljesítenie kell. 

Orbán Balázs szólt arról is, hogy

 óriási a verseny nemcsak a kínai, hanem az egyéb befektetésekért is. 

Magyarország ebben a versenyben jól teljesít, többek között azért, mert nyíltan kommunikál, tisztelettel fordul más országok irányába, nyíltan megmondja, mi az érdeke, mik a lehetőségei, mások pedig egyfajta ideológiai vagy geopolitikai köntöst akarnak adni a kereskedelmi kapcsolatok építésének, ők nem tudnak sikeresek lenni - hangoztatta.

Azt mondta, ki kell tartani azon politika mellett, amely először a Németország és a németül beszélő világ tekintetében Magyarországot az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerré tette.

Az amerikaiak továbbra is "jelentős mértékben" itt vannak Magyarországon, erős az együttműködés, remélik, ezt erősíteni tudják a jövőben is, és az elmúlt években egy ázsiai lába is megjelent a magyar gazdaságnak - mutatott rá.  Hozzáfűzte,

a japánok mellett dél-koreaiak, kínaiak és egyéb befektetők is megjelennek, magyar cégek is piacokat találtak Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten.

Ezek mind olyan eredmények, amelyeknek hétköznapi haszna a következő években fog jelentkezni, amikor az emberek érzékelik, a magyar bérek emelkednek, a magyar munkahelyeket meg tudják védeni, a magyar beszállítói lánc egyre erősebb - fogalmazott Orbán Balázs.

A politikai igazgató az orosz-ukrán háborúról azt mondta, a szakirodalom szerint 

az ilyen típusú katonai konfliktusok mindig a kommunikációs csatornák helyreállításával és rövid távú tűzszünetek elérésével oldódnak meg, azok teremtenek olyan nemzetközi környezetet, amiben a hosszú távú rendezésnek kinyílik az esélye.

Hangsúlyozta, Magyarország ennek a józan álláspontnak az erős hangú képviselője a nyugati politikai térben és az egész világon, azt reméli, hogy egyre többen csatlakoznak ezekhez a békekezdeményezésekhez.

Orbán Balázs arra a kérdésre, változni fog-e az európai elit hozzáállása Magyarországhoz, azt válaszolta, 

"az európai politikai vezetésben a liberálisoknak komoly pozícióik vannak, és mi ellenszélben dolgozunk",

de az európai politikában ebben a helyzetben is kell, hogy legyen szövetségi politika és stratégia arról, hogyan érvényesítik saját érdekeiket.

Szavai szerint ebben előre léptek az elmúlt hónapokban: új frakció jött létre Patrióták Európáért néven, Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét, ezek komoly lehetőségek, amelyekkel élni szeretnének.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!