Takács Péter szerint Magyar Péter csak a botrányairól és a VIP-bulikról akarja elterelni a figyelmet a kórházi hőmérőzéssel

magyarpéter, cigi, pia, alkohol, buli, luxus
Egyik cigit szívta a másik után.
Vágólapra másolva!
Az Eurostat szerint nagyjából a GDP 7,4 százaléka megy egészségügyre, ami elmarad az uniós átlagtól, de ez az arányszám valójában 9 százalék körül van, mert a közalapítványi modellben lévő egyetemi kórházak és az egyházak is működtetnek kórházakat - minderről Takács Péter beszélt. Az egészségügyi államtitkár elmondta, Magyar Péter nem akarta, hogy a nagymamáját a területileg illetékes János-kórházba vigyék, és neki is írt SMS-t, ami megvan a telefonjában, hogy vigyék a Honvédkórházba.
Vágólapra másolva!

Klasszikus balos szlogenek, amelyek mögött nincs igazságtartalom – Takács Péter egészségügyi államtitkár így nevezte azokat a vádakat a Mandinernek, miszerint romokban van, hamarosan összeomlik az egészségügy. A politikus úgy látja, hogy az egészségügy jobb állapotban van, mint amit gondolunk róla.

Takács így fogalmozott:

 A koronavírus-járvány időszakában is mindenki hányta az epét, ám egyértelműen kiderült, valójában mennyire szervezettek vagyunk.

Szerinte a régióban messze Magyarország teljesített a legjobban, itt volt a legrugalmasabb az ellátás szervezése, így azok is hozzájutottak a kezelésekhez, akik nem a vírus miatt betegedtek meg. Közölte azt is, hogy háromszázezer négyzetméternyi kórházat újítottak fel csaknem százmilliárd forintból Budapesten.

Beszélt arról is, hogy 

az Eurostat szerint nagyjából a GDP 7,4 százaléka megy egészségügyre, ami elmarad az uniós átlagtól, de ez az arányszám valójában 9 százalék körül van, mert a közalapítványi modellben lévő egyetemi kórházak és az egyházak is működtetnek kórházakat.

Pozitívnak látja az egészségügyi (a gyógyszerek és az orvosi eszközök) és a műszaki üzemeltetési beszerzések központosítását is, mert szerinte így spórolnak, az alapvető kórházi gyógyszerek esetében országosan 8 milliárd forintot.

Magas az egészségügyi infláció

A felvetésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara szerint 1000 milliárd forint hiányzik az egészségügyből, Takács azt mondta, hogy ebben benne van az orvosi és szakdolgozói béremelés fedezetéül szolgáló 540 milliárd forint is, amit azóta „beépítettek”. Kifejtette, hogy az előző két évben a kumulált egészségügyi infláció jócskán meghaladta a lakossági szintet: 56 százalékos volt. Ez is rávilágított arra, hogy át kell tekinteni az Egészségbiztosítási Alaptól érkező kórházi térítési díjakat. Mindezek nyomán mondhatjuk, hogy az eladósodás kódolva van a rendszerben – jelentette ki, megjegyezve, hogy tervezéskor mindig van forráshiány a magyar egészségügyben, ám ezt paradox módon épp a kormány, illetve az adott fenntartó szokta év végén rendezni, vagyis kifizetni az intézmények adósságát, kipótolni a gyógyszerkasszát, megemelni az egészségbiztosító kereteit ott, ahol szükséges. Tehát a cech a végén mindig ki lett fizetve – jelentette ki.

Az utóbbi időben bezárt osztályok, szülészetek kapcsán közölte, hogy a rendszert 10,5 millió emberre tervezték, s évi 140–150 ezer születésre. Mindkét szám jelentősen csökkent. Hozzátette, a legbonyolultabb beavatkozásokat lehetőség szerint a nagyobb intézményekbe érdemes centralizálni, ahol a legjobb orvosok és a legmodernebb eszközök állnak rendelkezésre. Kitért arra is, hogy 

 várólistás műtétekből évente 225 ezret végeznek, ehhez mérten kell értékelni a várakozók számát. 

Közölte azt is, hogy a szuperkórházat most nem tartja gazdasági realitásnak.

Magyar Péter kórházjárása kapcsán azt mondta, hogy „a légtechnikával kapcsolatos hibákat” el tudják hárítani, csak erre félretettek 1,5 milliárd forintot. Hozzátette azt is, hogy 2019-ben klímaberendezésekre, illetve hálózatbővítésre 40 milliárd forintot szántak, és tizennégy kórházban kicserélték a klímát. A munka nem állt le – nyilatkozta. Szerinte nonszensz, amit a Tisza Párt elnöke művel, bolsitempó. Beszélt arról is, hogy Magyar Péter nem akarta, hogy a nagymamáját a területileg illetékes János-kórházba vigyék, és neki is írt SMS-t, ami megvan a telefonjában, hogy vigyék a Honvédkórházba.

Magyart nem érdekli a valóság

Az egyik legnagyobb problémám Magyar Péterrel, hogy ő a mindenkori helyzetével visszaél, mindig valakinek a hátán mászott felfele, egész élete során ezt csinálta és ezt igazolják a szánalmas, VIP-ellátást követelő SMS-ei is – mondta korábban a PestiSrácok Mi kérdezünk című podcastműsorában Takács Péter egészségügyi államtitkár. Takács Péter támogatja a valóság bemutatását, de Magyart cseppet sem érdekli az, csupán a jól ismert Alinsky-, vagy inkább bolsevik módszerrel próbál indulatokat kelteni és uszítani, ami nagyon káros a betegellátásra nézve. 

Ha az objektív tájékoztatás lenne a célja Magyarnak, akkor nemcsak a lerobbantabb részeket mutogatná a kórházakban, hanem azokat is, amiket már felújítottunk. A János Kórházban is felfedezte, hogy az egyik műtőben nem megy a klíma, ami egy valós probléma, de azt elfelejtette elmondani, hogy a másik tizenkettőben igen. Ma, amikor minden beteg zsebében ott a mobiltelefon, az objektív tájékozódásnak semmi akadálya nincs, s én is támogatom a valóság bemutatósát, de a TISZA párt elnöke már a felvetéseiben is hazugságot állít, bolsevik módon."

Ez a fajta folyamatos negatív kommunikáció és hangulatkeltés egyszerűen elbizonytalanítja az embereket. Ezzel az embereket veszélyezteti, mert ha valaki abból kiindulva nem megy be egy magyar kórházba, hogy ott ő úgyse kap ellátást, azzal már veszélyeztetjük az ő egészségét. Esetleg addig halogatja a beavatkozást, amíg már tényleg valamilyen egészségkárosodása lesz. Ez hihetetlen mértékben kártékony, s azok a politikusok, akik az egészségügyre építik a hecckampányukat, ezt föl sem tudják fogni - tette hozzá. 

Takács Péter: Magyar Péter az orvosokat vegzálja ahelyett, hogy hagyná őket gyógyítani

Takács Péter augusztus végén a Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy EP-képviselőként Magyar Péter jogosult arra, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben működik a kórházakban. Elmondta, hogy jóhiszeműek voltak, emiatt pedig jóváhagyták a kérését. Takács Péter szerint eddig senki sem mondott olyat, hogy az egészségügyben minden rendben van. Erről szólva elmondta, hogy Magyar, amit csinált az elmúlt egy hétben, azzal bebizonyította, hogy ő visszaél azzal a lehetőséggel, amit neki a jog biztosít. Véleménye szerint a baloldali politikus pökhendi magatasrtást tanúsít. Magyar graszsál a kórtermekben, célja a hergelés. kórházigazgatókkal packázik, amit kikér magának. Hozátette, hogy ami ő csinál, az szembemegy a józan jóérzéssel és a józan paraszti ésszel.

Végezetül elmondta, hogy több száz milliárdot költöttek már el a kórházakra, de még folyamatosan kell dolgozni, Magyar mégse mutatja be a pozitívumokat.

Magyar VIP-ellátást követelt

Takács Péter korábban közösségi oldalán írt Magyarnak. Többek között azt írta, 

Különösen nagy pofátlanság, hogy éppen te hergelsz VIP-ellátást emlegetve, hiszen ha valaki szakértője a VIP-életérzésnek, az éppen te vagy!

Nem is olyan rég még pontosan te voltál az, aki minden egyes alkalommal VIP-ellátást követelt ki magának, rokonainak, barátainak – erre akkor egy miniszterasszony férjeként feljogosítva érezted magad. Ezt bizonyítják a velem és más kórházigazgatókkal történt üzenetváltásaid, amiket bármikor készséggel a nyilvánosság elé tárunk. Amikor úgy gondoltad, hogy megteheted, éltél is a lehetőséggel gátlástalanul! – tette hozzá. Tudom, hogy kínosan próbálod eltagadni a nyilvánosság előtt, de ez az igazság: a luxus, a kivételezettség, a VIP-élmény bűvöletében élsz. A kórházak ellen indított hecckampányod is csak azt a célt szolgálja, hogy eltereld a figyelmet a rongyrázó életviteledből fakadó botrányokról."

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!