Gyerekeket rabolt ki egy férfi Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Kecskeméten sétált egy hajléktalan férfi, mikor egy gyerekkel találkozott. A férfi pénzt kért tőle, de nem kapott, ezért az ollóval megfenyegette a kisfiút. Később pedig egy másik gyerektől is pénz lopott.
Vágólapra másolva!

Március 9-én Kecskemét belvárosában találkozott egy 15 éves fiúval egy hajléktalan férfi, akinek egyből feltűnt a fiú nyakában lévő 3000 forintot érő nyaklánca, ezért elkérte a gyerektől, mondván csak meg szeretné nézni. 

Azt azonban a tolvaj nem adta vissza, hanem zsebre tette. 

Ezután a férfi pénzt kért a gyerektől, aki először nem akart adni az idegen férfinak. Emiatt a férfi kinyitotta a rajta lévő pulóver zsebét, hogy az abban lévő ollót a fiú láthassa, majd fenyegetőzni kezdett, hogy 

ne kelljen elővennie, mert akkor nagy bajok lesznek."

A fenyegetés hatására a fiú a nála lévő 1500 forintot oda adta a férfinak, aki ezután elmenekült. 

A rablás előtt hat nappal, a férfi egy fiatal korú társával együtt egy buszmegállóban oda lépett egy náluk gyengébb, 13 éves gyerekhez. A férfi szorosan a fiú mellé ült, míg társa állva maradt. 

Ezután a két tolvaj pénzt kért a gyerektől, aki nagyon megijedt az idegen férfiaktól, ezért mindkettőjüknek adott 500-500 forintot. 

A kecskeméti rendőrök a férfit a rablás másnapján azonosították, és elfogták, majd őrizetbe vették. 

Az ügyészség letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablással és kifosztással vádolja, míg a fiatalkorú társának kifosztás miatt kell felelnie. A férfivel szemben végrehajtandó börtönbüntetést javasolt az ügyészség. A fiatalkorú tolvajjal szemben pedig próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést. 

A rablás helyszíne
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Július 31-én hajnalban, Budapesten, az Örs vezér téren egy 20 éves férfi felfigyelt egy, a közelben alvó idősre. A tolvaj kihasználta, hogy az idős férfi alszik, ezért óvatosan oda ment hozzá és elvette az őrizetlenül hagyott szatyrát, majd sietve távozott. A szatyorban mintegy 20.000 forint értékben voltak kisebb tárgyak. Sportcipő, szemüveg, öngyújtó. A lopást a rendőrség a térre telepített térfigyelő-kamerákon keresztül végignézte, így a rendőrök a helyszínre érve azonnal elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az elkövetőt.  

Másfél évvel ezelőtt az Oktogonon egy villamosmegállóban alvó férfi kezéből vette ki a telefont egy tolvaj, majd megpróbált elmenekülni vele.  

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!