Szomszédok: miért utálta egy fél ország az okoskodó Etust, a "művésznőt"?

Szomszédok
Etus nagy kedvenc volt
Vágólapra másolva!
Újabb részt készített Mező Gábor a Századvég egyik Youtube-csatornáján a bizonyos fokig lélekromboló Szomszédokról - ezúttal a rendező Horváth Ádámot, és a központi szereplő Etust (vagyis a rendező feleségét Csűrös Karolát) bemutatva. A részből kiderül, hogy az 1956-os forradalom leverése után a gyalázatos múltú Vitray Tamással nagyjából egy időben a Magyar Televízióhoz kerülő Horváth Ádám saját anyját játszatta el a feleségével, az abszolút pozitív hős Mágenheim doktorban pedig saját magát akarta látni.  
Vágólapra másolva!

A Hamis Gulyás folytatásában Mező Gábor továbbra is megmarad a Szomszédoknál: most az alkotóknak szentelt nagyobb figyelmet, megvilágítva azok hatalmi-politikai kapcsolatrendszerét. Beszámol egyebek mellett arról, hogy

a rendező, Horváth Ádám „jó kommunista", aki '56 után, a megtorlás idején került a tévéhez, majd ő vezényelte le a tévé jobboldali – vagy annak tartott – munkatársaival való leszámolást is 1994-ben, Horn Gyula utasítására.

Az adásból kiderül, hogy Horváth Ádám tulajdonképpen önmagát személyesítette meg Mágenheim Ádám, azaz Kulka János karakterében - még kinézetre is hasonlítottak. Mágenheim anyósa, Etus pedig a valóságban Horváth Ádám felesége volt, akinek elég gyengén megírt, „félreidealizált" karakter jutott. Mező Gábor elmondja, hogy miért utálta a fél ország a magát művésznőnek, olykor tyúkanyónak szólító Etust, akinek művészete abból állt, hogy eladhatatlan és rémületesen giccses kerámiaszerűségeket fabrikált. A sorozatban egyébként még az olyan megkérdőjelezhetetlenül nagy színésznek, Sinkó Lászlónak is azt kellett játszania (elhitetnie), hogy szerelmes Etusba...

A sorozat Mező Gábor szerint lakmuszpapír abban az értelemben is, hogy a „félisten" orvoshoz, Mágenheimhez és főleg Etus „művésznőhöz" hasonlóak voltak a kilencvenes évek baloldali ideológusai, akik „egymást múlták felül (alul) a nép lekezelésében.

Az előző részt is a Századvég egyik, Hamis Gulyás című Youtube-csatornáján nézhetik meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!