Megszólalt az egyik utas az alsónemesapáti buszbalesetről

buszbaleset, Alsónemesapáti, buszbalesetAlsónemesapáti, 76-os út, Zala, Zala vármegye, Zalaegerszeg, 2024.10.12.,
Egy embert továbbra is az intenzív osztályon ápolnak
Fotó: Fotó: Pezzetta Umberto - ZAOL
Vágólapra másolva!
Amint arról az Origo korábban beszámolt, súlyos buszbaleset történt szombaton Alsónemesapáti térségében. Egy autós tilosban előzött, egy egész kocsisort próbált kikerülni, amikor frontálisan ütközött egy busszal. A járművön 38-an utaztak, közülük tizenhatan megsérültek, négyen súlyosan. Az autó sofőrje is komoly sérüléseket szerzett, az utasa könnyebbeket. Most megszólalt egy, a buszon utazó nő, mint mondta, csak a csodának köszönhetik az életüket.
Vágólapra másolva!

Összesen tizennyolcan sérültek meg abban a balesetben, amely szombat este történt a 76-os főúton Alsónemesapáti térségében. Egy autós frontálisan ütközött a Volánbusz egyik járatával. Megszólalt a busz egyik utasa, megrázó részleteket árult el a karambol utáni pillanatokról.

Egy erősebb fékezés és azzal együtt már borultunk is az árokba, ott még csúszott egy kicsit a busz"

- kezdte az M1-nek adott interjújában a sérült. 

Egymást kérdezgettük, hogy mindenki megvan, mindenki életben van-e"

- mondta a nő, hozzátéve: mellette is volt valaki, aki összefogta az utasokat és kérdezgette, ki hogy van, miben segíthet. 

A társát is próbálta élesztgetni, aki mellesleg az én ölemben kötött ki, mert ő az első pillanatban nem mutatott életjelet, de szerencsére aztán magához tért"

- mondta a sérült, aki arról is beszélt, hogy a törött ablakon másztak ki az emberek. Ő a karján szerzett sérülést, egy éjszakát a kórházban töltött megfigyelés céljából.

buszbaleset, Alsónemesapáti, buszbalesetAlsónemesapáti,
Utasokat szállító autóbusz és személygépkocsi ütközött össze a 76-os főúton, Alsónemesapátinál 
Fotó: Pezzetta Umberto - ZAOL

A rendőrség közleménye szerint a buszon 38-an utaztak, Zalaegerszegről tartottak Kisbucsa irányába, amikor a jármű frontálisan ütközött egy autóval szombaton 21 óra 30 perc körül a 76-os számú főút 47-es kilométerszelvényében, az alsónemesapáti elágazónál - írja a zaol.hu.

Zala vármegye több településéről és Vasvárról is érkeztek mentők a helyszínre. Az autóban utazó két embert feszítővágóval szabadították ki, majd átadták őket a mentőknek. Másnap kora reggelre oldották fel a teljes útzárat. A szerencsétlenség azért történt, mert 

a Volkswagen Passat sofőrje egy kocsisor előzésébe kezdett, amint nem sikerült befejeznie, összeütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő autóbusszal

- erősítette meg a lap információit Sznopek Veronika, a zalai rendőr-főkapitányság szóvivője. A Setra busz az ütközés után mintegy negyven métert haladt még előre az útpadkán, majd legurult a lejtőn, utána, annak alján borult az oldalára. Összesen tizennyolcan sérültek meg, közülük öten súlyosan, a buszsofőr nincs a sérültek között. Az autós sofőrje súlyosan, utasa könnyebben sérült meg.

Az autót vezető 20 éves illető a tilos tábla és a záróvonal ellenére kezdte megelőzni a kocsisort.

A buszvezető tapasztalt sofőrként próbált lehúzódni az úttestről, a balesetet elkerülni viszont nem tudta. Azzal, hogy a kerekein állva vitte le a járművet a rézsűn, valószínűleg súlyosabb sérülésektől mentette meg utasait. A szerencsétlenség lelkileg nagyon megviselte a buszsofőrt, aki mindent megtett az ütközés elkerülése érdekében - nyilatkozta a Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága. Hozzátették, hogy 

a busz szabályosan közlekedett.

A kommunikációs igazgatóság  a biztonsági öv használatának fontosságára szóló felhívással zárta levelét. Arra kérik utasaikat, hogy a biztonsági övvel rendelkező járatokon feltétlenül kössék be magukat.

A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház arról számolt be, hogy 

a sérültek közül 10 főt szállítottak a sürgősségi osztályukra, közülük egy sérültet továbbra is az intenzíven ápolnak.

 Hat beteg a traumatológia osztályon kap ellátást, miután töréses és zúzódásos sérülést szenvedtek, három sérült a sürgősségin történt ellátást követően hazamehetett.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!