Demeter Szilárd: Hazaszótár: Stresszburg

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnökének jegyzete.
Vágólapra másolva!

A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnökének A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. A Stresszburg című jegyzet a Vasárnapi újság október 13-i adásában hangzott el.

Akinek ideje volt rá, az láthatta a strasbourgi vita alapján, milyen is ma az úgynevezett európai elit.

Röviden: hisztérikák rikácsoltak elszabadultan. Az Európai Parlament balliberális szárnya valamiért nem tudja elfogadni azt a józan észen alapuló felismerést, miszerint hiába mondod egyre hangosabban, attól még nem lesz igazad.

Az európai elit balliberális tagjai láthatóan stresszben élnek, emiatt egyre szélsőségesebben nyilvánulnak meg a normalitással szemben. Ezt valahol meg lehet érteni. A haladárok annyira kisodródtak a szélre, hogy onnan nézve a még közép is szélsőjobbnak látszik. Szóval onnan, balszélről stresszelnek.

Foglaljuk össze, hogy miért stresszelnek.

Stresszelnek a demokrácia miatt. Aggodalmuk alapja, hogy az istenadta nép a demokratikus választásokon egyre inkább nem úgy szavaz, ahogy szerintük szavazni kellene. Az lenne a kívánatos, ha mindenki úgy voksolna, ahogy azt ők helyesnek gondolják; tehát nem szabad választás lenne, hanem irányított szavazás, értsd: diktatúra. Amit tehát ők demokratikusnak gondolnak, az mélységesen antidemokratikus.

Stresszelnek a választások tisztasága miatt is. Ezért minden fegyvert bevetnek, minden profithajhász céget, szórakoztatóipari eszközt arra használnak fel, hogy manipulálják a választókat.

Stresszelnek a fokozódó bűnözés, a közbiztonság romlása miatt. Meghökkennek azon, hogy az általuk menedzselni kívánt ellenőrizetlen, tömeges migrációval olyan kódolt konfliktusokat importálnak Európába, amiknek a következményeiért – a növekvő erőszakért, terrorcselekményekért, a hétköznapok biztonságáért – aztán aggódhatnak fegyveresen őrzött elit negyedeikben, házaikban.

Stresszelnek a kirekesztés és az áldozatinak tekintett csoportok miatt. Befogadásra és toleranciára szólítanak fel, majd ugyanazzal a mozdulattal mindenkit kirekesztenek, ellehetetlenítenek, egzisztenciálisan tönkretesznek, aki nem ugyanúgy gondolkodik, mint ők.

Stresszelnek a nyugati fehér heteroszexuális férfiak miatt. A balliberális elit szerint a nyugati fehér férfi bűnös, de ha ugyanaz a nyugati fehér férfi nőnek érzi magát, akkor áldozat. Ehhez semmi mást nem kell tennie a nyugati fehér férfinak, csak deklarálnia, hogy most éppen nőnek érzi magát. Oszt’ csodálkoznak, ha a világ normálisabb fele (jelentős többség!) ezen már csak nevetni tud.

A balliberális elit stresszes a háború miatt is, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több háború robbanjon ki, és hogy ezek a háborúk minél hosszabb ideig tartsanak.

A balliberális elit mindezek miatt rettenetesen stresszes, pedig ami történik, a józan ész alapján előrelátható volt.

Azt is tudjuk, hogy mi fog következni. Még a múlt évszázadban Nicolás Gómez Dávila egész pontosan megfogalmazta a mintázat lényegét: a liberális minden kritikus helyzetben rohan a konzervatívhoz, hogy mentse meg a liberális eszmék következményeitől.

Stratégiai nyugalomban, de készüljünk. Vár a munka ránk az európai kertben.

A teljes jegyzetet itt hallgathatja meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
DemeterSzilárdavatar
Szerző:Demeter Szilárd
Szerző:Demeter Szilárd