A volt barátnője végleg leleplezheti Magyar Péter igazi énjét?

vogelevelin
Vogel Evelin
Vágólapra másolva!
Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője még sok dologgal állhat elő, amivel leleplezheti Magyar Péter igazi arcát?
Vágólapra másolva!

„Szeretném megmutatni Magyar Péter igazi arcát” – fogalmazott Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője abban a videóban, amit pénteken tett közzé a YouTube-on. Ahogyan azt az Origo is megírta, Magyar Péter volt kedvese, aki korábban az Indexnek adott, nagy vihart kavart interjújában beszélt először a politikussal való kapcsolatáról, ezúttal kifejtette, hogy nem akarja elvenni a változás reményét vagy lehetőségét,

de azt gondolja, „nagyon nem mindegy, ki és milyen értékek mentén szeretne változást hozni az országban”.

Magyar Péter személyisége lehet az akadály

A Mandiner most egy cikkében arra emlékeztet, hogy 

„én a legelejétől kezdve ott voltam. Azon dolgoztam, hogy szebb életünk legyen. Nemcsak nekünk vagy a környezetünknek, de az egész országnak” – mondta Vogel Evelin új videójában, és hangsúlyozta: „Azt akartuk, hogy a hangzatos politikai hívószavak helyett a valódi, égető, emberek életét meghatározó problémákról tudjunk beszélni.” 

Magyar Péter egykori kedvese úgy fogalmazott: „Azért kezdtünk bele a Tisza Párt építésébe, hogy valódi megoldások mentén elindulhassunk egy régóta várt pozitív változás irányába. Én ebben a változásban még mindig hiszek, de attól tartok, éppen Péter személyisége az, ami ennek útjába áll.”

Vogel Evelin már az Indexnek nyilatkozva is utalt arra, hogy korábbi kedvesének jellemhibái okozhatják majd a Tisza Párt sikertelenségét.

Vogel az interjúban kifejtette azt is, hogy az emberek nem jól látják, kicsoda Magyar Péter, „mert ő nem az, akinek látszik”. Amikor a riporter arról kérdezte, hogy szerinte a valóságban mégis milyen ember a pártelnök, Vogel Evelin azt felelte: „Erre a kérdésre, azt hiszem, nem is merek válaszolni”.

magyarpéter, vogelevelin
Magyar Péter megnyerőnek mutatkozik a közösségi médiában, itt épp volt barátnőjével sétál a vonat felé, aminek egyik kocsiját végül önkényesen elfoglalták. Ezzel vegzálták az utasokat, és testőrei még igazoltatták is őket, pedig ehhez nem volt joguk.
Fotó: Facebook

Magyar Péter bosszút akar állni

A Mandiner szerint Magyar Péter volt kedvese az interjúban arról beszélt, hogy a politikus alapvetően nem bátor ember, hanem inkább olyasvalaki, aki mindent feltett egy lapra. 

Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott

– mondta a pártelnök korábbi párja, és kifejtette, hogy szerinte politikai pályája elindításakor Magyar belül azt érezte, most majd megmutatja,

végre kiáll a fényre, és valahogy bosszút áll. 

Ugyanebben az interjúban beszélt Vogel Evelin arról is, hogy szakításukkor eldöntötte, ő nem akar tovább asszisztálni Magyar bosszúhadjáratához. „Elgondolkodtam, mi az, amit én áldozok fel, és miért áldozom fel. Mi a cél valójában? Ha az egyetlen cél ebben az egészben az, hogy Péter bosszúját támogassam, hogy Péter fényre lépését támogassam, hogy ő végre valaki lehessen, akkor én nem szeretnék több áldozatot hozni, köszönöm szépen” – fogalmazott ekkor Vogel Evelin.

Korábban azt is megírtuk, hogy Magyar Péterék megfenyegették Vogel Evelint.

A teljes cikk ITT olvasható el!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!