Bokros, Gyurcsány és Márki-Zay embere válogat Magyar Péternek jelölteket

Vágólapra másolva!
Raskó György agrároligarcha nem tétlenkedik, és a baloldali Klubrádiónak rögvest elhíresztelte, hogy a Magyar Péternek nyújtandó támogatásért cserébe milyen szerepet tölthet be a botránypolitikus pártjának életében.
Vágólapra másolva!

A Klubrádióban bejelentette, hogy

lényegében ő, Raskó György lesz az, aki megmondja, ki lehet Magyar Péter pártjának országgyűlési képviselő-jelöltje a 2026-os választáson.

Raskó György elárulta, hogy támogatja és segíti is Magyar Pétert a kiválasztásban. Úgy látja, hogy

a baloldali és liberális értelmiség nagyon hiányolja Magyar Péter mellől azt a szakértői csapatot, amely hitelessé tudná tenni a Tisza Pártot

Úgy fogalmazott, hogy szerinte olyan rátermett fiatalokat kell kiválogatni, akik állítása szerint tudják kezelni a kihívásokat amennyiben 2026-ban megnyerik a választást. 

Ez az alapállás

- mondta. Hozzátette, hogy szerinte Magyar Péter a jövőben rendkívül óvatos lesz, hogy kiket nevez meg tanácsadónak, szakértőnek vagy munkatársának. 

Raskó részletezte azt is, hogy ő fog ajánlani embereket Magyar Péternek. 

A jelentkezők száma olyan hatalmas, és zavar is bennünket, mert a kiválasztás nem egy egyszerű dolog, ott van felelősség az embernek, hogy végül is kit ajánl.

Hozzátette, hogy a kapcsolati rendszerei segítségével ő fogja összegyűjteni ezeket a személyeket.

Mint ismert, Raskó a politikai pályáját az MDF-ben kezdte, majd a pártszakadás követően a Bokros-csomag szükségessége mellett érvelt. 2002-ben már a Medgyessy-kormány gazdasági tanácsadó testületében ügyködött, 2006-ban pedig, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, agrárminiszterként is felmerült a neve.

A 2010-es kormányváltást követően rendszeresen bírálta az Orbán-kormány politikáját a baloldali médiában.

Majd 2017-ben már a Momentumot támogatta, pénzzel is. Egy évvel később, 2018-ban a 2010 előtti szocialista kormányok számos kulcsemberével a kormányváltás érdekében tevékenykedett. Majd végül a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mellé szegődött, hogy idén kikössön Magyar Péter mellett. 

Ahogyan arról korábban az Origo beszámolt, a Világbanktól érkezve, külföldi érdekek képviselőjeként került Raskó György a rendszerváltás utáni privatizáció egyik kulcspozíciójába, ahol központi szerepet vállalt a hazai élelmiszeripar szétverésében. Közreműködésével jelentős részben külföldi kézbe került a magyar édesipar, a dohánygyárak, valamint a szeszgyártás, de a hasznot hajtó növényolajipart is privatizálták. A folyamat eredménye a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar hatalmas munkanélküliséggel párosuló leépülése lett.

Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott:

csak hogy tisztán lássunk: a Tisza Párt tanácsadója, Raskó György az, aki eladta a külföldieknek a magyar élelmiszeripart! Most pedig újra a külföldiek érdekeit képviselik! Brüsszelben olyan javaslatokat támogatnak, aminek a vége, hogy a magyar gazdák helyett az ukrán nagyvállalatok kapnák a területalapú támogatásokat!

 

Magyar Péter háttéremberének privatizációs és politikai múltja részletesen ITT MEGTEKINTHETŐ

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!