Magyar Péter új támogatója a Medgyessy–Gyurcsány-korszak privatizációjának nagy nyertese volt

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Raskó György előbb a 90-es években még abban tevékenykedett, hogy az élelmiszeripar külföldiek kezébe kerüljön, majd a 2000-es években már elsősorban a vevői oldalon megjelenve igyekezett növelni a saját érdekeltségeit. Később már baloldali politikai szálakhoz is kötődve Medgyessy Péter tanácsadójaként is kezdett tevékenykedni Magyar Péter új támogatója.
Vágólapra másolva!

A lap közölte, hogy Raskó György az 1990 utáni első parlamenti ciklusban a Földművelésügyi Minisztérium államtitkáraként a Privatizációs és Vállalkozásfejlesztési Főosztályt vezette, emellett 1991–1994 között a privatizációért felelős Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának MDF-es delegáltja volt.

Elvitathatatlan szerepet játszott a privatizáció első hullámában, vagyis a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar leépítésében. 

De általa került külföldi kezekbe kormányzati pozíciókból egyebek mellett az édesipar, a szesz- és dohánygyártás is. Az MDF országgyűlési képviselőjeként az 1998-as kormányváltást követően már egy angolszász befektetői csoport nevében jelent meg a gazdasági életben.

Megírták, hogy Raskó a 2000-es években is megtartotta a baloldali politikával kialakított kapcsolatait, így például 

2002-ben bekerült a Medgyessy-kormány gazdasági tanácsadó testületébe, 2006-ban pedig, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, agrárminiszterként is felmerült a neve.

Ennek az időszaknak az egyik emlékezetes és nagy port kavaró ügylete a komáromi állami gazdaság privatizációja volt. Ekkor jutott hozzá a Komáromi Mezőgazdasági Rt. többségi részvénycsomagjához.

Az üzletember a mezőgazdasági cégek magánosításánál ügyködő, a szocialisták és a szabad demokraták közös gazdasági holdudvarához tartozó Bankár Rt.-ben is felbukkant. A 2000-es évek első felében egy alkalommal maga dicsekedett el azzal a részvénytársaság nevében, hogy épp akkor vásárolták meg sikeresen a „horvát Bábolnát”. Egy másik sokatmondó tranzakció ugyanebből az időszakból, amikor a Horn-kormány privatizációs minisztere, Suchman Tamás megvásárolta a Bankártól a privatizált Hejőmenti Állami Gazdaságot. Ezt a folyamatot a Magyar Nemzet az új nagybirtokrendszer kiépítéseként jellemezte, s tény, hogy például Raskó György az akkoriban szerzett érdekeltségeit tovább bővítve mára az egyik legnagyobb agrároligarchává vált. 

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a Világbanktól érkezve, külföldi érdekek képviselőjeként került Raskó György a rendszerváltás utáni privatizáció egyik kulcspozíciójába, ahol központi szerepet vállalt a hazai élelmiszeripar szétverésében. 

A mostanság Magyar Péter lelkes támogatójává avanzsált zöldbáró közreműködésével jelentős részben külföldi kézbe került a magyar édesipar, a dohánygyárak, valamint a szeszgyártás, de a hasznot hajtó növényolajipart is privatizálták. 

A folyamat eredménye a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar hatalmas munkanélküliséggel párosuló leépülése lett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!