Ezt lehet tudni Magyar Péter mentelmi ügyéről - videó

Vágólapra másolva!
A nyáron nyomozás indult Magyar Péterrel szemben, miután az Ötkert nevű diszkóban sokakat megbotránkoztató módon viselkedett. Az esetet egy férfi a telefonjával rögzítette, amit Magyar Péter előbb elvett, majd a Dunába dobta. Az esetet követően a legfőbb ügyész indítványozta a politikus mentelmi jogának felfüggesztését. A Magyar Nemzet megírta, hogy mit lehet tudni eddig az ügyről.
Vágólapra másolva!

A lap megszólaltatta azt a férfit, akinek a telefonját erőszakkal elvette. Elárulta, hogy az est folyamán Magyar Péter mellett Radnai Márk is többször inzultálta őt, folyamatosan videózta annak ellenére, hogy nem közszereplő. Emellett azt is mondta, hogy Magyar Péter táncolás közben nemcsak leguggolt fiatal lányok előtt, hanem szerinte be is akart nézni az egyik lány szoknyája alá. 

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy 

a legfőbb ügyész az Európai Parlamenthez fordult Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése érdekében, hiszen a Központi Nyomozó Főügyészség előtt lopás bűncselekménye miatt folyamatban van egy eljárás. 

Hozzátette, hogy az esetleges további intézkedések lefolytatása érdekében fel kell függeszteni a képviselő mentelmi jogát. 

Mint ismert, Magyar Péter a kampánya során több alkalommal is kijelentette, hogy el fogja törölni a mentelmi jogot. Sőt azzal kérkedett, hogy neki nincs szüksége rá, hiába indítanak ellene bármennyi pert is.

A mentelmi jogot meg fogjuk szüntetni, ezt már több helyen mondtam. Bár egyébként lehet, hogy nekem például szükségem lenne rá, mert éppen harminc eljárást indítottak ellenem, és nyilván ez lesz a következő két évben is. De ennek ellenére sem fogom felvenni az európai parlamenti képviselői mandátumot, amivel egyébként járna ugyanúgy mentelmi jog.

- mondta. 
Ennek ellenére, miután bajba került, már szükségét érzi a mentelmi jogának a megtartását, és már feltételekhez köti, hogy lemondjon-e róla. Vasárnap már egy olyan felvétel is előkerült, amelyben Magyar Péter arról beszél, hogy amennyiben igaz, hogy elkövette a bűncselekményt, akkor sem lopásról, hanem rablásról van szó. Korábban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elárulta az Origónak adott interjújában, hogy azért lett megvádolva lopással és nem rablással, mert

a Büntető Törvénykönyv szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. Az egységes felsőbírósági gyakorlat alapján és a Btk. rablás definíciója tekintetében azt a különbséget teszi a lopáshoz képest, hogy az elkövető idegen dolgot úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi.

A Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy véleménye szerint nagy az esély arra, hogy az Európai Néppárt miatt nem fogják felfüggeszteni Magyar Péter mentelmi jogát, hogy ezzel is megvédjék őt. 

 Tehát a szakmai érvek és a politikai akarat ütközik most egymással, és minden arra mutat, hogy a politikai érdekek felül tudnak emelkedni a szakmai érveken

- írta a lap. 

A lap felidézte, hogy a hétfői napon Deutsch Tamás felszólította Manfred Webert, hogy nyilatkozzon arról, hogy a néppárti képviselők megvédik-e Magyar Pétert. Majd azt is bejelentette, hogy az összes EP-képviselőt levélben fogják tájékoztatni Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!