Hadházy is már jogászokkal vizsgáltatja Magyar Péter büntetőjogi felelősségét a Diákhitel Központ gyanús szerződései miatt

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Luxusszórakozóhelyen okozott balhét Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Többszörösen túlárazott szerződések, kamu megbízások és ajánlatkérések, eleve borítékolható győztesek – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint ezek jellemezték a Magyar Péter vezette Diákhitel Központot. Hadházy Ákos szerint súlyos kérdéseket vetnek fel a baloldali politikus korábbi mutyijai.
Vágólapra másolva!

Sajnos az érintett reakciója, illetve a híveinek a reakciója is kérdéseket vet fel…….. Itt az ellenzék jelenleg legnagyobb szereplőjéről van szó, ezért nyilván nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondunk. Én a dokumentum, a hozzám is eljutott vizsgálati anyag alapján szeretnék részletesebben foglalkozni ezzel az üggyel……………. ez nem azt jelenti, hogy ezzel az üggyel ne kellene foglalkozni…….. azzal a mentalitással le kell számolni, hogy a túloldalon minden rossz, de a mi oldalunkon nem merülhet fel semmi, vagy amennyiben felmerül, azt elhallgatjuk……azt is tudják, hogy nem vezet sehova, ha a mi oldalunkon felmerülő kérdésekkel nem foglalkozunk…… Mindenesetre egyelőre annyit szeretnék mondani, hogy az csalódás, ahogyan kezelte ezt az ügyet 

- minderről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszélt Magyar Péter mutyis szerződései kapcsán. 

 

Öt erős állítás a KEHI-jelentésből: így vezette Magyar Péter a Diákhitel Központot

Az Átlátszó.hu nyilvánosságra hozta csütörtökön azt a dokumentumot, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) készített a Diákhitel Központ Zrt.-nél folytatott vizsgálatáról. A KEHI 2021 augusztusában súlyos megállapításokat tett, előtte jó ideje Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot, írja a Magyar Nemzet. A lap összegyűjtötte a hivatal öt legerősebb megállapítását.

1. Többszörösen túlárazott szerződések

„A megrendelt kutatások, elemzések, tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással” – fogalmazott a KEHI. Például prezentációkészítés 244 ezer forint/dia áron, vagy 14,8 millió forintos kifizetés egy valós értékén 500 ezer forintos szolgáltatásért. De ugyanilyenek voltak a 14,5 millió forintért és 12,4 millió forintért megrendelt kérdőíves felmérések, amelyek kétmillióért is megrendelhetőek lettek volna. Akadt emellett kampány-lebonyolítás 14,7 millió forintért, amiben két Facebook-bejegyzés született és a valós költség ennek a töredéke lehetett.

2. Kamu megbízások. Teljesen felesleges, fiktív szerződések

„Előfordul, hogy a megrendelt kutatások, elemzések triviális, az interneten számos helyen ingyenesen is elérhető megállapításra jutottak” – írták a KEHI-nél. Példaként hozható fel erre, hogy százezer forintot fizettek oldalanként olyan tanulmányért, amit az internetről másoltak.

3. Kamu ajánlatkérések. Valós verseny nem volt, eleve borítékolható volt a győztes

„Több esetben nem is volt valós verseny szerződéskötés előtt. Olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítése eleve kétséges.” A KEHI felsorolt konkrét eseteket is, amikor az ajánlattételre felkért cégnek még csak honlapja sem volt, ajánlatot se nyújtottak be, láthatóan nem működő, referenciák nélküli társaságok voltak. A győztes vállalkozások között volt a Tisza Párttal ma is kapcsolatban lévő Trentin Balázs Lajoshoz köthető egyik társaság.

4. Magát nagyon jól fizette Magyar Péter

A vezérigazgató bére 2020-ban havonta 3,5 millió forint volt.

5. Nem a vállalat irányítása, hanem a kormányzati támogatások és intézkedések hozták az eredményt

A KEHI jelentéséből kiderült az is, hogy nem a menedzsment eredményes működése és a termékek népszerűsítése, hanem a járvány miatt bevezetett kormányzati támogatások és intézkedések, például a Diákhitel Plusz okozta a diákhitel-kihelyezés növekedését.

A jelentés elkészülte után félévvel Magyar Péter távozott a Diákhitel Zrt. éléről, a szerződések ügyében pedig nyomozás zajlik.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!