Súlyos vonatbaleset történt Monorierdőnél, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Két vonat ütközött össze Monorierdőnél 16 évvel ezelőtt, október 6-án. A halálos vonatbaleset következtében négy ember meghalt és 27-en megsérültek. A helyszínre tucatjával érkeztek mentők és tűzoltók. A szörnyű baleset után azonnal lemondott a MÁV Zrt. akkori igazgatóságának elnöke. A rendőrség pedig a mozdonyvezetőt tette felelőssé a baleset miatt.
Vágólapra másolva!

Két vonat ütközött össze Pest vármegyében Monorierdőnél, a Budapest-Cegléd vasútvonalon, 10 óra 20 perckor 2008. október 6-án. Egy elöl haladó, Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú InterCity-vonat hátuljába ütközött nagy sebességgel a Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat. A halálos vonatbaleset következtében megsérült az IC-szerelvény utolsó kocsija, illetve a vele azonos irányban közlekedő személyvonat első két kocsija. 

halálos vonatbaleset, Monorierdő
2008-ban halálos vonatbaleset történt Monorierdőnél.
Fotó: Origo

Az InterCity hátsó kocsija összeroncsolódott, a személyvonat belefúródó eleje gyakorlatilag eltűnt az InterCity hátsó vagonjában. Az IC mozdonya a Monorierdő végét jelző táblánál állt meg, de a vonatot az ütközés ereje ledobta a sínről.

 A mentést végző tűzoltók létrával másztak be az egyik vagon ablakán, hogy kimentsék a sérülteket.

Az eset után, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta, hogy legtöbb sérülés az InterCity összeroncsolódott utolsó kocsijában történt, de a személyvonaton utazók közül is többen megsérültek. A helyszínen egy férfi és két nő halt meg, négy életveszélyes sérültet helikopterrel szállítottak kórházba, további négy súlyos és tizenkilenc könnyű sérültet pedig szintén kórházba vittek. Az egyik sérült a Kórházban halt meg. 

A sérültek közt volt egy apa is a gyerekeivel, ők a személyvonaton utaztak, mivel lekésték az Intercityt. A lekésett Intercityre korábban megváltott jegyük abba a hátsó kocsiba szólt, amelyet összezúzott az ütközés. Egy fiatal lány, aki a balesetben meghat, pedig azért szállt fel az Intercityre, mert lekésett két korábbi vonatot is. 

halálos vonatbaleset, Monorierdő
Fotó: Origo

A szemtanúk megdöbbentő részletességgel számoltak be a halálos vonatbalesetről

Akik látták a balesetet, elmondták az IC azért állt meg Monorierdő állomás előtt, mert tilos jelzést kapott, ekkor szaladt bele hátulról a személyvonat.

A vonat egyik utasa, az IC-n utazott arról. A baleset után azt mondta, a vonat már Ceglédtől kezdve szokatlanul lassan haladt. Sőt az IC-nek a MÁV menetrendje szerint nem kellett volna megállnia Monorierdőn.

Egy másik fiatal fiú, aki a személyvonaton volt mikor a baleset történt, úgy emlékezett, hogy viszonylag nagy sebességgel haladt a vonat. Majd az utasok hirtelen egy hatalmas csattanást hallottak, és mindannyian a földre zuhantak. Miután leszálltak a vonatról, akkor látták meg, hogy a személyvonat motorkocsija leszakadt a szerelvényről, és belefúródott az IC-be.

Monorierdő akkori polgármester pedig arról számolt be, hogy a karambolozó személyvonat vezérkocsijának vezetője - látva az elkerülhetetlen katasztrófát - hátraszaladt a kocsiban, miután észlelte, hogy ő már nem tud segíteni a helyzeten. 

Aznap csak késő este állt helyre a forgalom a Budapest-Cegléd vasútvonalon. Este 21.40-re sikerült egy daru segítségével elvontatni a két vonat roncsait a sínekről.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!