Magyar Péter telefont lopott: Brüsszelben meg akarják menteni

Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség múlt csütörtökön közölte: lopás bűncselekménye miatt indítványozzák Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlament elnökénél.
Vágólapra másolva!

A nyomozás Magyar Péter lopási ügyében még folyamatban van, de a Nyomozó Főügyészség közleményéből kiderül, hogy 

a politikus budapesti ötkertes „tinidiszkós” botránya áll a középpontban.

Azt írják, hogy „mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután dr. Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során dr. Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra, és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. 

Ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.

A történet persze már ismert, de felvételek és beszámolók tanúsága szerint a hivatalos verziónál jóval színesebb. Magyar ugyanis 

fiatal lányokat inzultált a tinidiszkóban,

az egyik, a nyomulása ellen tiltakozó lánnyal még azt is közölte, hogy inkább hálásnak kellene lennie azért, mert ő „érdeklődést” mutat az irányában.

Ez a felháborító jelenet azután különös jelentőséget nyert, hogy a napokban Vogel Evelin egy interjúban arról beszélt: volt barátja, azaz 

Magyar Péter a szakításukkor úgy fogalmazott, hogy bármelyik nőt megkaphatja.

A lopás miatti büntetőeljárás európai parlamenti képviselővel szembeni lefolytatására – így a tényállás részleteinek további tisztázására – a mentelmi jogának felfüggesztését követően nyílna lehetőség. Magyar Péter azonban nyilvánvalóan mindent megtesz azért, hogy elkerülje a felelősségre vonást, és a brüsszeli mentelmi joga mögé tudjon bújni.

Ennek jele az is, hogy nem hajlandó lemondani mentelmi jogáról.

Ahogy azt megírtuk, a diszkópolitikus Manfred Weberhez menekült. Deutsch Tamás felszólította Manfred Webert, nyilatkozzon, „be fogják-e védeni Magyar Pétert!" 

Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője sok dolgot követelhet Magyar Pétertől cserébe azért, hogy megtagadják a mentelmi jogának kiadását. Magyar Péter az uniós választási kampányban rendszeresen beszélt arról, hogy nem kell neki mentelmi jog, egyenesen harcolni fog a mentelmi jog intézménye ellen - sőt, eleve be sem fog ülni az Európai Parlamentbe. Természetesen a diszkópolitikus ezekkel kapcsolatban is hazudott. Beült az EP-be, és most a mentelmi joga mögé bújik.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!