A Simicska-féle Hír TV volt vezérigazgató-helyettese vezeti majd Magyar Péter testvérének médiavállalatát

Vágólapra másolva!
A Kontroll.hu Facebook-bejelentése alapján Magyar Péter testvérének, Nagy Mártonnak a médiavállalata Tarr Pétert kérte fel főszerkesztőnek.
Vágólapra másolva!

Tarr Péter sokak számára ismerős lehet, hiszen a jelenleg Gyurcsány-párti képviselő, Kálmán Olga a Simicska-féle, Fidesz-ellen fordított Hír TV vezérigazgató-helyettese volt, vele egy időben pedig Magyar Márton, a diszkópolitikus testvére is a tévénél dolgozott. Tarr mindig is hithű baloldali volt, feltűnt már többek között a Jobbikhoz köthető N1TV körül is, majd számos baloldali propagandaterméket megjárt, így például a Hvg360 és a Media1 munkatársa is volt. 

Tarr legutóbb azért vesztette el a munkáját, mert a Frisshirek.hu-nál a mesterséges intelligenciát alkalmasabb főszerkesztőnek tartották nála. 

A Kontroll.hu egyik videójából az is kiderül, hogy Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapítója is kapcsolatban lesz a Kontroll Média Szolgáltató Kft. nevű vállalattal. 

Ő vezeti majd a Szabadsajtó klub nevű műsort, amelynek mások mellett az obszcén stílusáról ismert baloldali publicista, Tóta W. Árpád is állandó szereplője lesz - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Hiába próbálja meg tagadni Magyar Márton, az új baloldali médium indulásának minden bizonnyal Magyar Péterhez van köze. A férfi folyamatosan segítette diszkópolitikus testvére politikai tevékenységét, több tévétársaságnak is segített interjúkat szervezni Magyar Péterrel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!