Magyar Péter több pénzt adna a migrációra, és kevesebbet a magyaroknak

Vágólapra másolva!
Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalára feltöltött videójában közölte, hogy a botránypolitikus pártja megszavazta, hogy EU költsön többet a migrációs paktumra, viszont nem támogatták azt a módosítót, amely alapján Magyarország több támogatást kapna a határvédelemre.
Vágólapra másolva!

Az EP-képviselő ismertette, hogy a szavazások során a tiszások világosan megmutatták, hogy valójában mit is képviselnek. 

Röviden összefoglalva: nem sok újat a Momentumhoz képest

- közölte. 

Dömötör Csaba elmondta, hogy Magyar Péterék megszavazták azt, hogy az EU költsön többet a migrációs paktumra, eközben nem támogatták
azt a módosítót, amely alapján Magyarország több támogatást kapna a határvédelemre. 

Ebből a támogatásból le lehetne tudni azt a bírságot, amelyet pont az erős határvédelem miatt kaptunk.

Továbbá kiálltak amellett is, hogy Magyarország ne kapja meg a neki egyébként járó unió forrásokat. 

A tiszások több pénzt adnának a migrációra, és kevesebbet a magyaroknak

- szögezte le a képviselő. Hozzátette, hogy ezekkel világosan kiderült, hogy mit jelent a gyakorlatban az, hogy Magyar Péterék lemondanának egy kicsi szuverenitásról. 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!