Kossuth-díjas művészé a 700 ezredik Gondosóra

a gondosóra életeket ment
a gondosóra életeket ment
Vágólapra másolva!
Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester a Gondosóra program 700 ezredik felhasználója, akinek Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó és Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter együtt adta át a segítő eszközt a Nyitrai Zsolt közösségi oldalára kitett poszt szerint. Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra – közölte a főtanácsadó vasárnap a jokor.hu portálon megjelent videóban.
Vágólapra másolva!

Nyitrai Zsolt elmondta, mostanra minden harmadik 65 év feletti magyar Gondosóra-felhasználó, így az idősek élete és egészsége még nagyobb biztonságban van. Arra hívott fel, hogy akik jogosultak, de még nem regisztráltak az eszközért, tegyék meg. 

A hozzátartozók a Gondosóra mobilalkalmazását is letölthetik.

A videóban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a programba hétszázezredikként regisztrált Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert köszöntötte. Azt mondta, kivételes tehetsége, személyisége és alkotóereje generációkat köt össze kulturálisan. 

Úgy fogalmazott, Magyarország kormánya hisz az egymást követő nemzedékek harmonikus országépítő erejében.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kitart a nyugdíjasokkal 2010-ben kötött szövetsége mellett. Emlékeztetett: tizennegyedik éve garantálják a nyugdíjak értékének megőrzését, és minden évben inflációkövető nyugdíjemelést hajtanak végre. Visszaépítették a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit megemelt összegben kapnak meg az idősek.

Hankó Balázs elmondta azt is, hogy folytatódik a Nők 40 program, és eddig ötször fizettek nyugdíjprémiumot. 

Hozzátette, bevezették és megvédték az Európában egyedülálló rezsicsökkentést is.

A nyugdíjasok, régebb óta fiatalok továbbra is számíthatnak ránk

– zárta gondolatait a miniszter.

A Gondosórája 2024 augusztusára több mint 22 ezer életet mentette meg és 360 ezer esetben nyújtott hétköznapi segítséget, tavaly decemberben egy oroszlányi asszonynak segített túlélni egy életveszélyes helyzetet. Emellett a Gondosórával rendelkezők rokonainak is folyamatosan "megnyugvást ad". 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!