Pécsi Rita: Így irányítanak minket az érzelmek - videó

Vágólapra másolva!
Pécsi Rita neveléskutató a Jeszenszky-kaland csatorna vendége volt. Előadása eredetileg az internet és a képernyők káros hatásairól szólt volna, ám a beszélgetés során ennél sokkal mélyebb témák is előkerültek. Az érzelmek befolyásoló erejéről, a felnőttek és gyerekek viselkedésének mozgatórugóiról, a neuroplaszticitásról, valamint olyan aktuális kérdésekről, mint a bulizás és a válás is szó esett.
Vágólapra másolva!

A diskurzus rávilágított arra, hogy az érzelmeink gyakran észrevétlenül irányítanak minket a mindennapokban. Erős nyomás van az idegrendszerünkön és a digitális világ felborítja az emberi agy fejlődését. 

Pécsi Rita a beszélgetés elején rögzítette, hogy a nevelés legfontosabb terepe a család, hisz minden innen indul.

A beszélgetést teljes terjedelmében itt tekintheti meg:

Pécsi Rita már számos fontos társadalmi kérdésben tartott előadást, melyekről az Origo is hírt adott. 

Korábban már beszélt arról, hogy támadás alatt állnak a családok, hisze a genderideológia a gyökértelen gyermekekben érdekelt.

Pécsi Rita neveléskutató augusztusban felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar néphagyomány "nevelőereje" sokat érne az iskolákban, sok kompetenciát fejlesztene. Azt mondta, az oktatás célja, hogy 

gyökerekkel rendelkező, boldog, kreatív, kommunikatív embert neveljenek. 

Hozzátette, a tanárképzés feladata, hogy egy "hatalmas módszertani kosara" legyen, és abból elő lehessen venni azt, amire szükség van.

Az M5: Ez itt a kérdés című műsorának október 21-i adásában szakértők igyekeztek felvázolni azokat a társadalmi szituációkat, amelyek hatással vannak gyermekeink lelki fejlődésére, és megoldásokat kerestek a kialakult krízishelyzetekre. Pécsi Rita neveléskutatóval, dr. Buda László pszichiáterrel, Helstáb Laura pszichológus és meseterapeutával, valamint dr. Mészáros Gergely gyermekpszichiáterrel beszélgetett Gulyás István a legfiatalabb generációk lelki egészségéről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!