Szex után vette el a pénzét a partnerének egy nő

Vágólapra másolva!
Szexeltek, aztán egész egyszerűen elvette alkalmi partnere pénzét egy pécsi nő. Az autóban tették mindezt. Miután végeztek, a nő elfutott, a férfi ekkor vette észre a pénzének hiányát.
Vágólapra másolva!

A nő prostituáltként dolgozott júliusban, Pécs egyik buszmegállójában várta kuncsaftjait. Ekkor jelent meg egy férfi az autójával, aki felvette őt. A nő 5.000 forintért kért a szolgáltatásaiért. A férfi ebbe beleegyezett, és egy elhagyatott része hajtottak.

A nő szex közben észrevette, hogy a férfi kocsijában sok pénz van, ezért, amikor partnere nem figyelt, eltette azt. A 210 ezer forintot a melltartójába rejtette, aztán megkérte a férfit, hogy vigye vissza őt a buszmegállóba, majd hirtelen kiugrott az autóból és elszaladt. A férfi ekkor vette észre, hogy eltűnt a pénze.

A nő ellen most vádat emeltek.

prostituált
Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock

 

Egy férfi szintén rosszul járt, amikor szexuális kapcsolatot létesített egy nővel és a fizetést utalással szerette volna rendezni, ugyanis amikor hazavitte a nőt, útközben csatlakozott hozzájuk egy másik is, akivel megkérték a férfit, hogy tegye ki őket a legközelebbi dohányboltnál. Amíg a férfi nem figyelt, elutaltak a telefonjáról 4 millió forintot maguknak és elszaladtak. A férfi azonnal hívta a rendőrséget, így hamar elfogták őket.

Prostituáltként futtatott egy nőt egy férfi, aki kezdetben a kapott pénz felét, majd végül közel az egészet elvette a nőtől, így emiatt hazaszökött tőle a nő. A nő három évvel később ismét kiszolgáltatott helyzetbe került, és ismét prostituáltként kezdett dolgozni, de akkor a nő társa vette el fenyegetéssel az összes pénzét. A rendőrség bevonásával tudott segítséget kérni és kimenekülni a helyzetből.
Prostitúcióra kényszerített egy férfi egy nőt Kazincbarcikán, akivel eladatta a családi házát és a pénzből vett egy házat, de oda a saját gyerekét és élettársát költöztette be. A férfi közölte a nővel, hogy ő nem akar többet dolgozni, így a nőnek kell prostituáltként dolgoznia, különben megöli őt és a gyerekét is. A nőt többször is megütötte, olyannyira hogy 8 napon túl gyógyuló sérülései voltak. Amikor lehetőséget talált rá, elmenekült egy hajléktalanszállóra és onnan hívtak hozzá mentőt. A férfit egy hónapra letartóztatták.

Egy Nógrád megyei férfi is prostituáltként dolgoztatta a barátnőjét a saját lakásukban, de időközben a férfi börtönbe került, így a nő átköltözött a férfi szüleihez, de a lakhatásért cserébe továbbra is prostituáltként kellett dolgoznia. Amikor ki akart szabadulni ebből a helyzetből, akkor a pár megverte őt, majd a több pénz reményében külföldön kezdték őt dolgoztatni. A párról kiderült, hogy kábítószert tartanak otthon, illetve az áramot is lopják. Emberkereskedelem és kényszermunka miatt kihallgatták őket a rendőrök.

Brutálisan megverte és prostituáltként dolgoztatta élettársát egy férfi, mert az nem akart prostituáltként dolgozni. A nő eleinte önként vállalta a munkát, de egy idő múlva be akarta fejezni, így kénytelen volt elmenekülni, ekkor került be egy kórházba, ahonnan egy védett házba tudták vinni. A férfi ellen eljárást indítottak.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!