Kerti tóba fulladt egy másfél éves gyerek Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti tanyán lakott egy család a hat gyerekével. Mikor az anya elment otthonról az apa maradt a gyerekekkel, azonban ő egyedül hagyta őket, köztük a másfél éves kisfiát, aki kiment a házból és beleesett a kerti tóba, és megfulladt.
Vágólapra másolva!

Hat gyerekével és élettársával élt együtt egy férfi egy Kecskeméthez közeli tanya egyik lakrészében. A tanyaépület másik három lakásában a férfi élettárásának a rokonai laktak. Az udvaron volt egy kerti tó, amiben a gyerekek sosem fürödhedtek. 

Tavaly június 23-án délelőtt a férfi élettársa átment az anyjához, így az apa egyedül maradt a gyerekeivel. A férfi egyedül hagyta gyerekeit és a tanya udvarán lévő karámhoz ment. 

Az egyedül hagyott gyerekek közül, egy másfél éves kisfiú, aki már önállóan tudott járni, kiment a lakásból és beleesett a kerti tóba, amibe belefulladt. 

Mindez azért történhetett meg, mert az apa egyedül hagyta a kisfiút, aki még kora miatt, nem tudta érzékelni a veszélyhelyzetet.

A főügyészség a férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja és vele szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az apa bűnösségesről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni. 

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Ahogy azt korábban megírtuk, idén húsvétvasárnap fulladt bele egy kisfiú egy patakba a szlovákiai Tótkisújfalun. A gyerek kora este még a barátaival játszott a tótkelecsényi otthona előtt, de később nyoma veszett. A mentők kihúzták a gyereket a patakból, majd megkezdték az újraélesztést, de a kisfiú életét már nem tudták megmenteni. Márciusban egy kecskeméti családi házban történt tragédia, amikor is a hároméves kisfiú, Andor valahogy kiszökött a házból, a hátsó kertbe tipegett, majd belecsúszott a kerti tóba. A mentősök hosszú ideig próbáltak életet lehelni a kisfiúba, de nem sikerült megmenteni, Andor még a helyszínen meghalt.  

Kecskeméten idén márciusban is történt hasonló tragédia. Ezúttal egy három éves kisfiú fulladt a kerti tóba, aki valahogy kiszökött a házból, a hátsó kertbe ment, majd belecsúszott a kerti tóba. A szülők már csak akkor vették észre a gyereket, mikor ő eszméletlenül feküdt a vízben. Ezután a mentősök hosszú ideig próbáltak életet lehelni a kisfiúba, de nem sikerült megmenteni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!