Varga Judit: Fenyegetésben, mindennapos lelki terrorban éltem a férjem mellett

Vágólapra másolva!
Megtette. Régóta zsarol ezzel: Ha el merek válni, ha őt ki merik rúgni, ha meg merek szólalni… Ha mást merek csinálni, mint amit ő akar, akkor megbánom! - írta Varga Judit hivatalos Facebook oldalán. Alább változtatások nélkül közöljük le a volt igazságügyi miniszter írását.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter mai nyilatkozatai után a nagy kérdés az, hogy miről is szól valójában ez az ügy? Valóban arról a csontig lerágott, a sajtóban a legutolsó részletekig megírt és nyomonkövetett büntetőügyről, amellyel kapcsolatban számos elképzelés és pletyka terjed az országban? A büntetőeljárás zajlik, a bizonyítékokat a hatóságok és a bíróság értékeli.

Szerintem ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól.

Húsvét nagyhetét éljük. Ilyenkor különösen közel érezzük az Istent. Ami ma történt velem, az még a hitemet is próbára teszi. Elég sokat szenvedtem a házasságom alatt, hogy rájöjjek, a volt férjem egy olyan ember, akinek csak értelme és érdekei vannak. Lelke és szíve nincs. De amit most élek át, ahhoz nem elég a család és a barátok támogató közege. Emberfelettire van szükségem.

Sokáig úgy gondoltam, hogy egykori borzalmas házasságom részleteit nem fogom megosztani a nyilvánossággal. Az elmúlt hetek történései miatt azonban tartozom annyival az engem mindvégig támogató családomnak, elsősorban szüleimnek, gyermekeimnek és testvérem családjának, hogy a Magyar Péter által súlyosan eltorzított, hamis magánéleti kép helyett a valóságot bemutassam. Arról a terrorról, amiben éltem, éltünk, elmondjam az igazat.

Nem hagyhatom, hogy a lelkünket kétszer is megölje egy súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, gonosz ember. Egyszer a folyamatos bántalmazás során, másodszor pedig a múlt elfedését célzó hazugságaival. Tartozom ezzel sok-sok olyan embernek is, aki hasonló helyzetben él és még nem találta meg a kiutat.

Egy szakkönyvben olvastam, hogy a nárcisztikus személyiségzavaros ember áldozata nagyon nehéz helyzetben van, ha megpróbál kiszabadulni, mert az a mindennapos rémfilm, amiben ő az áldozat szerepét kapta, nem a nyilvánosság előtt zajlik. Ebből az is következik, hogy nagyon nehezen tud segítséget kérni a környezetétől, hiszen a napi lelki kegyetlenkedésekről szóló történeteit senki sem tudja teljes mértékben elhinni. Mindig lesznek kételyek a barátokban, ismerősökben és kollégákban, mert a bezárt ajtók mögött zajló drámának csak az áldozat és a legközelebbi családtagok – általában az érzéseiket még megfogalmazni sem tudó kiskorúak – és a nagyon tehetséges bántalmazó a tanúi.

A saját személyiségétől és a múltja árnyékától menekülő, rettegő Magyar Péter mestere annak, hogyan futtasson párhuzamos forgatókönyveket a közönsége számára. Mindegy, hogy kikről van szó. Házastárs, gyerekek, család, barátok vagy éppen a széles magyar közönség. A zseniális elme, lelketlen gonoszsággal fűszerezve kiváló színdarabokat rendez, egyszerre, egy időben.

Most Önök, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy ilyen párhuzamos előadás egyik szálát nézik. Sajnos én a többit is látom. Üzenetekben, szavakban, tettekben. Gyomorforgató érzés például, ahogy mézesmázosan nyilatkozik rólam a Partizánban, miközben sms-ekben kapom tőle a fenyegetéseket.

Magyar Péter ma segített nekem abban, hogy saját maga bizonyítsa be egy kiváló példával, milyen játszmákat játszott a mi életünkben és amelyek sajnos, a tavaly május 3-án kimondott válásunk óta sem szűntek meg a részéről. Mind a mai napig zajlanak. Mert a nárcisztikus személyiségzavaros ember nem tudja elviselni, ha csatát vagy háborút vesztett. Nem tudja feldolgozni, hogy az áldozat kiszabadult, hogy véget tudott vetni a rémfilmnek. A nárcisztikus düh és bosszú pusztító és kíméletlen. Se gyerekeknek, se barátoknak nem kegyelmez.

Hangfelvételek nyilvánosságra hozatalával Magyar Péter már több alkalommal próbált engem fenyegetni és „jobb belátásra bírni”. Ebből most csak három jeles alkalmat emelnék ki.

1.) Hangfelvétellel fenyegetés No.1.

2023 márciusában, amikor már javában zajlott a válásunk napi magyarpéteres pszichothrillerje, nem sokkal a közös otthonból való kimenekülésem előtt egy szombat este (erre konkrétan emlékszem, de több alkalom is volt) a volt férjem azt mondta, ha elhagyom és továbbra is el akarok válni, akkor feljelent a Központi Nyomozó Főügyészségen és hangfelvételekkel fogja bizonyítani az állításait. Nehéz azt a lelkiállapotot visszaadni, miben lehet ilyenkor egy háromgyerekes anya, akit a saját konyhájában, az alvó gyerekei mellett az akkori házastársa ilyesmivel fenyeget (és még mennyi más aljasságot, lelki terrort alkalmazott, arra nincsenek szavak!). Mind a mai napig a fülemben cseng például, ahogy mondja „Válj el, ha akarsz. Takarodj. A ház és a gyerekek maradnak.” Nekem tiszta a lelkiismeretem, nem engedtem a pressziónak, napokon belül összecsomagoltam és elköltöztem, tudva, hogy a gyerekeim úgyis ragaszkodni fognak az édesanyjukhoz. És csak az elköltözésem után, a mindennapos lelki terrorból való kilépéssel kezdődhetett meg az igazi válási folyamat. Persze sok mindent feladtam a szabadulásomért cserébe, de nem volt más választásom. A szakemberek biztosan értik, mire gondolok például a gyermekfelügyelet kapcsán és szívesen járulok hozzá a kutatásaikhoz a saját rémtörténeteim elbeszélésével.

2. Hangfelvétellel fenyegetés No.2

Magyar Péterrel idén január elején közölték, hogy a Közútban és a Bankholdingban betöltött pozíciói meg fognak szűnni. Tudják, az ilyen típusú pozíciókból volt a hangfelvételeket készítő szabadságharcosnak havonta kb. 3,5-4,5 millió nettó bevétele. Péter ekkor, január 18-a körül egy ún. 24. óra elnevezésű Signal csoportot hozott létre, amelyben Gulyás Gergelyt és engem megfenyegetett, hogy ha nem állítjuk vissza azonnal az eredeti állapotot, akkor ellenséggé válik. Ebben az üzenetben volt egy nagyon fontos állítása, amiért azóta is „hálás” vagyok neki. „Én ennek a rendszernek soha nem ártottam. Kifelé Juditnak sem.” Értik? Kifelé Juditnak sem. Köszönöm, Péter, hogy egyértelművé tetted a kapcsolati erőszak természetét. Kifelé mézesmázosak vagyunk, de amikor kattan a zárban a kulcs, akkor beindul egy másik történet, amit úgysem hisznek majd el… Gergő törölte magát a csoportból, Péter fenyegetéseire nem válaszoltunk, nem reagáltunk. Azt is írta Péter, hogy „Javaslom, húzzuk be a féket.” Mintha magától félt volna. Elképesztő, hátborzongató volt. Innentől kezdve január végéig naponta több típusú fenyegető és hízelgő üzenetet kaptam, illetve nagyban folyt a gázlángozás, ahogy 3-6-15-30 másodperc után eltűnő Signal üzenetekben fenyegett és becsmérelt, amit a saját személyiségi jogaim védelmében nem szeretnék itt közölni. Ami a legszebb volt az egészben, hogy álszent, manipulatív módon az általa kilátásba helyezett következményekért, amit a gyerekek el fognak szenvedni, folyamatosan engem okolt. Egy fontos üzenet még kiemelendő. A könyörgő műfajban Péter a következőket írta nekem: „Még nem írtam alá a lemondásaimat, amit kértek tőlem. Nemcsak a pénz miatt fontos a Közút és az MBH bankos pozícióm, hanem mert ezekhez kapcsolódó cégekkel vannak előrehaladott tárgyalásaim az új munkahelyem kapcsán, amik kirúgás esetén nyilván ellehetetlenülnek.”

Ugye mindenki érti. Emlékszünk, hogy korunk lánglelkű hamis Petőfije mivel lépett a nyilvánosság elé? Hogy ő lemond…aha. Ha pedig itt leírnám, hogy milyen “döbrögikhez” tartoznak azok a cégek, akikkel neki állítólag előrehaladott tárgyalásai voltak akkoriban, ahol ő állásért kilincselt, akkor valószínűleg Magyar Péterünket a március 15-ei tömeg paradicsommal megdobálva zavarná haza… Folytassam, Péter? Tudom még…

Január 31-ig még kaptam néhány érdekes sms-t, hogy pl. „Alea iacta est” meg hogy „Spanyolország felett derűs az égbolt”. Továbbra is elzárkóztam attól, hogy engedjek a fenyegetőzésének, hiszen így nem lehet élni. Nem zsarolhat folyton bizonyos titkos hangfelvételekkel, ha nem intézek neki megfelelő állásokat. Megbeszéltem a családommal, hogy lesz, ami lesz, jöjjön ki bármivel. Ami ezután történt, azt mindnyájan tudjuk.

Persze Péter sem számított rá, hogy időközben a kegyelmi ügy miatt, vállalva a politikai felelősséget, kilépek a közéletből. A Partizán interjú ezért indul a feleségét mindenben támogató, jóságos Magyar Péter karakterrel. Stratégiát váltott. Engem nem tudott már a lista élén megütni, ahogy korábban fenyegetett. Istenem, az egész család öklendezve nézte azt az álszent figurát, ahogy manipulálja a jóhiszemű, szavait kortyoló közönséget, akár 2,5 millió embert!

Mindeközben a nekem írt párhuzamos színi előadás szerint Magyar Péter továbbra sem hagyta abba a becsmérlésemet, fenyegetésemet… hiszen ahogy lassanként felépült a szép üstökös karrierje, egyre veszélyesebbé vált számára a múlt. A múlt, ami nem akart eltűnni és egy nap, egy szimbolikus jegyzőkönyv formájában bekopogtatott. Azért szimbolikus, mert ebből akár több tucat is készülhetett volna, de sajnos a kapcsolati erőszak, akár lelki, akár testi áldozata nincs mindig abban a helyzetben, hogy rendőrt hívjon. A bántalmazó kapcsolatok bonyolult lefutási görbéjéről sok balos nőjogi szervezettel egyeztettem miniszter koromban, sok mindent tudnék a saját életemből is elmesélni. Milyen érdekes, hogy most, hogy egy általuk gyűlölt fideszes miniszterről derül ki, hogy áldozat volt, hirtelen szelektívvé válik az empátiájuk. Hallgatásuk üvölt…de erről is majd a szakmának beszélnék később.

3. Hangfelvétellel fenyegetés No.3

Így érkezünk meg a harmadik eseményhez. Amikor Dezső András, a HVG újságírója megkereste Pétert a rendőrségi jegyzőkönyv ügyében, Péter egy ideges üzenetet küldött nekem, amiben arra akart rávenni, hogy állítsam le őket és tisztázzam, hogy „semmilyen erőszak nem történt egy szokásos házastársi vitán kívül”. Harmadszor sem engedtem a fenyetőzésének, erre sem válaszoltam semmit. Amikor kiraktam a kapcsolati erőszakos videót a Facebookra, úgy, hogy meg sem szólítottam benne, nagyon bepöccent és újra megfenyegetett. Nem voltam tehát meglepődve. Számítottam rá. De amit tett, az döbbenet. Arra nincsenek szavak.

Végül engedjenek meg néhány szót a jelenlegi közállapotokról. Lojalitás, fegyelmezettség, csapatjáték. Aki a közösséget akarja szolgálni, ezekkel a tulajdonságokkal, úgy gondolom, rendelkeznie kell. Magyar Péterben egyik sincsen. Nagy csalódás volt ez nekem a saját életemben is, mikor rájöttem, kivel kötöttem össze azt 27 éves koromban. Magyar Pétert nem érdekli a haza, csak a saját sorsa.

Az árulás lehet izgalmas, de semmiképpen sem lehet alapja valami jónak és nemesnek. Elárulni a családunkat és a barátunkat nem teljesítmény, hanem bűn. Arra pedig már szavak sincsenek, ha az árulást valaki azzal magyarázza, hogy a családja védelmében tette, amit most már nem tud garantálni.

Gondolják meg, kinek adnak kreditet. Főleg, ha politikai stratégiai befektetők. Én már egyszer nagyot tévedtem és nagy árat fizettem érte.

Fel vagyok készülve arra, hogy Magyar Péter kegyetlen nárcisztikus dühe mit fog majd rám zúdítani emiatt. Ismerem minden szófordulatát, fonák és rosszhiszemű gondolkodásának minden szegletét. De én már nem félek Magyar Pétertől. Rettegtem, sírtam eleget.

Most, hogy végre visszanyertem a saját életemet, lesz elég időm, hogy a három fiamat felkészítsem arra, hogyan viseljék majd méltósággal egy életen át az édesapjuk árulásának a terhét. Erőss Pál és Mádl Ferenc tiszta, becsületes öröksége után, Magyar Péter új fogalmat teremtett a magyar árulók szótárában.

UI.: A jelen írás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden történetet. Tudom folytatni.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!