Orbán Viktor: A helyzet továbbra is nehéz - videó

Vágólapra másolva!
Figyeljük Ausztriát, és azt látjuk, hogy az apadás lassú – mondta Orbán Viktor kormányfő az áradással kapcsolatban a védekezésért felelős operatív törzs ülése után. Szerinte ez arra figyelmeztet, hogy nem szabad, hogy lankadjon a figyelmünk. Ezt majd a vízügyeseknek kell érvényesíteniük – tette hozzá. Orbán Viktor közölte: az a jó hír, hogy a következő egy hétben nem várható eső, vagyis nem kap utánpótlást az árhullám.
Vágólapra másolva!

Elérkeztünk az árvízi védekezés hetedik napjához. A Lajta Mosonmagyaróvárnál csütörtök délelőtt tetőzik majd, ez a folyó esetében a legnagyobb vízszintet valószínűsíti. A Duna tetőzése ma Dunaremete térségében várható, Mosonmagyaróvár magasságában – ismertette Orbán Viktor a legfrissebb tudnivalókat az áradással kapcsolatban a védekezésért felelős operatív törzs ülése után.

Orbán Viktor: Így távozhat az árhullám

Figyeljük Ausztriát, és azt látjuk, hogy az apadás lassú – jelezte a kormányfő. Szerinte ez arra figyelmeztet, hogy nem szabad, hogy lankadjon a figyelmünk. Ezt majd a vízügyeseknek kell érvényesíteniük – tette hozzá. Közölte: az a jó hír, hogy a következő egy hétben nem várható eső, vagyis nem kap utánpótlást az árhullám.

Arról is beszélt, hogy a jövő hét közepén hagyja el az árhullám az országot. A tetőzés várhatóan a hétvégén éri el Budapestet.

Orbán Viktor közölte, növelni kellett a védelem alá vont területek hosszát. 33 kilométerrel nőtt a II. és 3 kilométerrel nőtt a III. védelmi szint hosszúsága, és a Lajtán 34 kilométerrel nőtt a védelem hossza. Összesen 70 kilométerrel nőtt meg a védelem alá eső területek hossza. Budapesten szombat éjjel tetőzhet a Duna. 

Tegnap 4800 hivatásos személy dolgozott a gátakon, míg ma több mint 5000-en fognak - ismertette Orbán Viktor. Több mint 15 ezer önkéntes van nyilvántartásban. 130 ezer homokzsákot töltöttek meg az önkéntesek. 

Magyarország kitanulta a védekezést az elmúlt években. 

 

900 centiméter magasra építették ki a budapesti védvonalakat - mondta Orbán Viktor. Ez magasabb, mint a valaha volt legmagasabb vízállás. Dunabogdánynál 95, Leányfalunál 97, míg Tahitótfaluban 100 százalékos a védelmi készültség. Kismaros kritikus volt, de sikerült elérni a 100 százalékos védelmi szintet. Nagymaroson is sikeres volt a védekezés. 

A hadsereg esetében 4000, míg a készenléti rendőrség esetében 10 ezres tartalék van - mondta Orbán Viktor. Ha váratlan esemény nem történik, akkor a vizet a mederben tudjuk tartani - tette hozzá.

 A helyzet továbbra is komoly és nehéz, de bizakodó vagyok. 

Köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a védekezésben.

Emelni kell a vízügyesek bérét

Két tétellel kell számolni a védekezési költségeknél - mondta Orbán Viktor az Origo kérdésére. Az egyik a védekezési kiadások költsége, de ez be van tervezve a költségvetésbe, így itt nincs korlát. A második költség a víz által okozott kár költsége, erre példa a Lajta melletti szükségtározó megnyitása és az ott lévő mezőgazdasági területek elárasztása. Majd az árvíz végén derül ki, hogy mekkora a kár. 

A védekezés pénzügyi terhei tehát ki lesznek fizetve. A vízügyesek bére rendkívül alacsony, és egy nagy béremelés révén ezt rendezni kell a következő években

- mondta az Origo kérdésére Orbán Viktor. 

Alaposan felszerelték az elzárt Kisoroszit

Egy zöld szám indul, árvízvonal néven - jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára. A kormány hozott egy döntést, miszerint sárga megkülönböztető jelzéssel az árvízi védekezésben részt vevő járművek használhatják a buszsávot - tette hozzá. 256 rendőr is részt vesz a védekezésben, nekik a járőrözés a legfontosabb feladatuk. Kisoroszi elzáródott a külvilágtól, de ez nem volt meglepetés, mivel erre számítottak a védekezésben. Megfelelő mennyiségű élelmiszert és felszerelést halmoztak fel a településen - tette hozzá. Mentőautó is van Kisorosziban és egy helikopterleszálló is van. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!