Hét napja

Tintába mártom tollamatÉs tiszta, kék égbe magamat. Félrerángatom a harangkötelet,Falbaverdesem szegény fejemet. Ki látja meg, hogy már látszanakKilógó nyelvünkön az igért utak,Hogy nincsen hiába semmi és a mindenNem siklott ki föltépett ereinken,Hogy kristály szeretne lenni a patkány isS a darabkább utálja már a darabkát is,Hogy magadat tisztán találod meg másbanÉs nyugalom van a szükséges rohanásban,Hogy leheletünktől kigyúlnak a házak,És engesztelő vízzel már locsolgatnának,Hogy hídak robbannak a szegényemberekben?! Ó, barátaim, hét napja nem ettem. 1924. május<< előző  következő>>