Hazám

1 Az éjjel hazafelé mentem,éreztem, bársony nesz inog,a szellőzködő, lágy melegbentapsikoltak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkems háltak az uccán. Rám csapott,amiből eszméletem, nyelvemszármazik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részegölbecsaló anyatermészetférfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva,vagy itt töpreng az éj nagy odvamélyén: a nemzeti nyomor.2 Ezernyi fajta népbetegség,szapora csecsemőhalál,árvaság, korai öregség,elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség,mely, hitetlen, csodára vár,nem elegendő, hogy kitessék:föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő dolgozónép gyülekezetébenhányni-vetni meg száz bajunk. Az erőszak bűvöletébenmit bánja sok törvényhozó,hogy mint pusztul el szép fajunk!3 A földesúr, akinek sérvigemeltek tönköt, gabonát,csákányosokkal puszta tért nyit,szétveret falut és tanyát. S a gondra bátor, okos férfit,ki védte menthetlen honát,mint állatot terelni értik,hogy válasszon bölcs honatyát. Cicáznak a szép csendőrtollak,mosolyognak és szavatolnak,megírják, ki lesz a követ, hisz "nyiltan" dönt, ki ezer évemagával kötve mint a kéve,sunyít vagy parancsot követ.4 Sok urunk nem volt rest, se kába,birtokát óvni ellenünks kitántorgott Amerikábamásfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába,acsargó habon tovatűnt,emlékezően és okádva,mint aki borba fojt be bűnt. Volt, aki úgy vélte, kolomp szóls társa, ki tudta, ily bolondtólpénzt eztán se lát a család. Multunk mind össze van torlódvas mint szorongó kivándorlókra,ránk is úgy vár az új világ.5 A munkásnak nem több a bére,mint amit maga kicsikart,levesre telik és kenyérres fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Az ország nem kérdi, mivégreengedik meggyűlni a bajts mért nem a munkás védelméregyámolítják a gyáripart. Szövőlány cukros ételekrőlálmodik, nem tud kartelekről.S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják:kuncog a krajcár: ennyiértdolgoztál, nem épp semmiért.6 Retteg a szegénytől a gazdags a gazdagtól fél a szegény.Fortélyos félelem igazgatminket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak,ki rág a paraszt kenyeréns a summás sárgul, mint az asztag,de követelni nem serény. Ezer esztendő távolából,hátán kis batyuval, kilábola népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja,holott a sírt, hol nyugszik atyja,kellene megbotoznia.7 S mégis, magyarnak számkivetve,lelkem sikoltva megriad -édes Hazám, fogadj szivedbe,hadd legyek hűséges fiad! Totyogjon, aki buksi medveláncon - nekem ezt nem szabad!Költő vagyok - szólj ügyészedre,ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek,adj emberséget az embernek.Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat.Hadd írjak szépet, jót - nekemadd meg boldogabb énekem! 1937. máj.<< előző    következő >>