Az első kísérletes szervátültetést 1902-ben egy magyar ember végezte Bécsben. A 20. század végére ez a beavatkozás jelentős sikereket hozott. Mára a beültetett szervek elsőéves túlélése közel 90 százalék, míg a szervre váróké ennél 20-30 százalékkal rosszabb. Nem véletlen, hogy a szervátültetést az űrhajózáshoz hasonlítják: számtalan egészségügyi szakma együttes erőfeszítése szükséges ahhoz, hogy ez a siker megvalósuljon.
I. A 20. század csodái: az űrhajózás és a szervátültetés
Az űrhajózás és a szervátültetést nagyon hasonlóak abban, hogy a sikeresség megvalósításához nagyon sok ember együttes, jól összehangolt munkája szükséges. Tudjuk jól, hogy az űrhajózásban több tízezer ember dolgozik együtt. Hasonló a helyzet egy-egy éjszakán, amikor a szerveket eltávolítjuk a halottból és másnap beültetjük őket. Ilyenkor Magyarországon is 50-60 ember dolgozik együtt.
II. A szervátültetés történeti áttekintése
Emerich Ullman - azaz a Pécsett született Ullman Imre - végezte el az első sikeres szervátültetést: egy kutyán végrehajtott veseátültetést Bécsben. Sikeréről 1902 márciusában számolt be a Billroth Házban.
III. A szervátültetés fejlődése
Számos tényező együttes fejlődésére volt szükség ahhoz, hogy a szervátültetés napjaink rutin gyógyító eljárásává váljék. A sebészi eljárásoknak döntő szerepük volt. Ki kellett dolgozni azt a technológiát, mely lehetőséget ad rá, hogy két eret egymással összevarrjunk. További fontos állomás volt a műszervek megalkotása, majd később az immunológia fejlődése, mely lehetővé tette a pontosabb donor-recipiens egyeztetést.
IV. A szervátültetés költségei és eredményei
A gazdasági számítások során egyértelművé vált, hogy a szervátültetés gazdaságos beavatkozás. Az elvégzett szervátültetések száma és azok 5 éves túlélési arányai alapján joggal mondhatjuk, hogy az eredmények jobbak, mint a legtöbb daganat kezelésének eredményei.
V. A szervdonáció szabályozása
Ahhoz, hogy szervátültetést végezzünk, donorok szükségesek. A szerveket nyerhetjük halottakból, élő genetikai rokonokból vagy nem rokonokból és állatokból. A halál megállapítását mindenütt a világon törvény szabályozza. A törvény lehetőséget biztosít rá, hogy az ember szerveinek halála utáni felhasználásába valamilyen úton-módon beleavatkozzék, egyetértsen vele vagy tiltakozzon ellene.
VI. A szervek kivétele és szállítása
A különféle szervek konzerválási ideje a kivétel után eltérő: mellkasi szervek (szív, tüdő) esetében 4-6 óra, a máj és a hasnyálmirigy esetében 4-8 óra, míg a vese bírja legtovább a konzerválást, maximum 30 óráig. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül rövid idő alatt sok embert pontosan kell mozgatni, munkájukat összehangolni, szervezni, mert ha a konzerválási időt meghaladta a szerv, működésképtelen lesz és a beteg meg fog halni.
VII. A beültetésre váró szervek elosztása
A szervek elosztását rendeletek, törvények, orvosi előírások szabályozzák. Magyarországon hasonlóan a többi európai országhoz országos várólista van. Erről a listáról választják ki az adott donorhoz a beteget. Alapvetően a donor tulajdonságai határozzák meg, hogy ki lesz a várakozók közül az a személy, aki az adott szervet megkaphatja.