Új üzletággá vált az épületek energetikai tanúsítványa

Vágólapra másolva!
Az energetikai tanúsítvány beszerzését kiterjesztő jogszabály miatt az épületek energetikai tanúsítása szinte már új üzletággá vált, számos szakértő foglalkozik kiállításával - hívta fel az [origo] figyelmét a Baker & McKenzie budapesti irodájának ingatlanos partnere. Dr. Kovács Benedek szerint ugyanakkor fontos és érdemes odafigyelni minden érintettnek arra, hogy a vonatkozó kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő energetikai tanúsítványt szerezzen be, ennek ugyanis léteznek feltételei, kritériumai.
Vágólapra másolva!

Az első tudnivaló a besorolást érinti, az energetikai tanúsítvány minősítésének rendszere hasonló a háztartási gépek esetében megszokott kategóriákhoz: az energetikai szempontból legkedvezőbb ingatlan az "A+" kategóriába, míg a legrosszabb az "I" kategóriába kerül; azonban az ingatlan a "C" besorolásig megfelel a jogszabályban meghatározott energetikai követelményeknek.

A vonatkozó jogszabály újépület, illetve néhány kivételtől eltekintve használt épület esetén is kötelezővé teszi az energetikai tanúsítvány elkészítését - húzta alá a Baker & McKenzie szakértője.

Az ilyen ingatlanok értékesítése esetén az adásvételi szerződésbe bele kell foglalni, hogy kell-e tanúsítványt készíteni az adott ingatlan vonatkozásában, továbbá a szerződésnek tartalmaznia kell az energetikai tanúsítvány azonosító kódját, és a vevő nyilatkozatát arról, hogy a feltüntetett azonosító kód szerinti tanúsítványt vagy annak másolatát az eladótól átvette.

Dr. Kovács Benedek rámutatott: ugyanakkor nem kell tanúsítványt készíteni műemléki védettség vagy egyéb védelem (pl. helyi védelem) alatt álló épületek esetében. Lakás vagy bármilyen más ingatlan ajándékozása esetén pedig egyáltalán nem kell tanúsítványt készíteni. Ugyancsak nem szükséges tanúsítvány, ha haszonélvezetet vagy jelzálogjogot alapítunk az ingatlanon.

Bérbeadás esetén

A tanúsítványkészítési kötelezettség bérbeadás esetén jelenleg épületekre (például: családi ház) vonatkozik. Egy épületen belüli önálló rendeltetési egység (például: társasházi lakás) bérbeadása esetén azonban csak 2015. december 31-ét követően kötött bérleti szerződéshez kell tanúsítványt kiállítani.

Amennyiben valaki úgy dönt, hogy ingatlanát bérbeadás vagy értékesítés céljára meghirdeti és már rendelkezik energetikai tanúsítvánnyal, a feladott hirdetésben fel kell tüntetni az energetikai tanúsítványban feltüntetett besorolást. Ha azonban a hirdetés feladáskor még nincs energetikai tanúsítványa az ingatlannak, a hirdetés miatt nem kell külön készíteni tanúsítványt, csak akkor, ha az ingatlan eladásra kerül.

A tanúsítvány érvényessége, elkészítése

Meglévő épületeknél az energetikai tanúsítványt az ingatlan a tulajdonosa köteles beszerezni. A beszerzett energetikai tanúsítványok 10 évig érvényesek függetlenül attól, hogy az adott ingatlan tulajdonosa időközben változott-e.
Épületek energetikai tanúsítását a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékébe felvett tanúsítók végezhetik. A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara honlapján található keresőrendszerek bárki számára lehetővé teszik az energetikai tanúsítványt kiállító tanúsító jogosultságának ellenőrzését - ismertette a Baker & McKenzie szakértője.

A tanúsító a tanúsítványt egy elektronikus program segítségével állítja ki, amely egy egyedi tanúsítványazonosító kódot generál. A kiállított energetikai tanúsítvány hivatalos példányának csak az ilyen azonosító kóddal ellátott dokumentum minősül, amely automatikusan bekerül az Országos Építésügyi Nyilvántartásba. Ez a nyilvántartás pedig publikus, így bárki ellenőrizheti, hogy az adott ingatlan rendelkezik-e már tanúsítvánnyal.

Költségek

A tanúsító díja megkezdett óránként legfeljebb 5500 forint lehet. A gyakorlatban egy átlagos méretű társasházi lakásnál ez körülbelül 20-40 ezer forint összeget jelenthet, amely minden esetben a tulajdonost terheli - figyelmeztetett dr. Kovács Benedek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!