Klímavédelmi akcióterv, cselekvés, magyar és nemzetközi jog (2. rész)

A miniszterelnök nyolc pontból álló klímavédelmi akciótervet jelentett be. Dr. Tóth Mátéval, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéddel, az év energiajogászával beszélgettünk az akcióterv tartalmáról, klímaváltozásról, jogról és állami feladatokról. Az átfogó, minden lehetséges részletre kiterjedő beszélgetést három részletben közöljük. Most a második részt olvashatja, az első rész itt érhető el.

- Az akcióterv szerint a Magyarországon előállított energia 2030-ban 90 százalékban széndioxid-mentes lesz, a következő tíz évben hatszorosára növelik a naperőművek kapacitását és az olcsó elektromos autók használata is további támogatásra számíthat. Hogyan néznek ki a jog oldaláról ezek az intézkedések?

Fontos rögzíteni, hogy a 90 százalékos dekarbonizációs célszám a villamos energiára vonatkozik, maga az energiaszektor ugyanis emellett a földgázt is felöleli. A villamos energia szektoron belül a megújulók előtérbe helyezése a dekarbonizáció egyik eszköze, viszont maga a dekarbonizáció több is, más is, mint önmagában a megújulóknak a villamosenergia-rendszerbe integrálása: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.

A dekarbonizáció a rovar, ami alá a megújulók (a bogár) mellett többek közt az atomenergia is tartozik: az eredménye szintén karbonsemleges. A szén-dioxid konverziója, a CO2 leválasztásra vonatkozó kutatási irányok, illetve a CO2 elnyeletése is ide tartozó kérdés. Paks2 a karbonsemlegesség irányába tett jelentős lépés, a megújulók, ezen belül is a naperőművi (fotovoltaikus) kapacitások bejelentett növelése tehát egy már megtett nagy iparági lépés mellé sorakozik fel.

A megújuló kapacitás növekedés a jog oldaláról azt jelenti, hogy új kapacitás-tenderek kerülnek kiírásra a jövőben: a megújuló kapacitás ugyanis kizárólag ilyen módon, versenyeztetéssel növelhető, ahol ráadásul a megtermelt villamos energia árának alapvetően egy piaci, vagy ahhoz közelítő árnak kell lenni. Ez azt jelenti, hogy egy referenciaárral számolva az értékesítés kötelezettségénél csak ott jelenik meg állami támogatás, ahol az aktuális piaci ár elmarad az elvárt referenciaártól, egyebekben azonban nincs meg az a piactól eltérítettség, mint a korábbi, úgynevezett kötelező átvételi rendszerben (KÁT-rendszer).

Ez segít a verseny kialakulásában a megújulók tekintetében, ami egy nagyon fontos elmozdulás; ráadásul az első ilyen tender (úgynevezett megújuló támogatási rendszer vagy MeTáR) tapasztalataiból azt látjuk, hogy működik, a termelők ugyanis elkezdtek lefelé versenyezni az ajánlható legmagasabb értékesítési ártól, amit maga a tenderkiírás tartalmazott. Ez egy izgalmas és jó irány.

Másrészről a jog oldaláról az is egy feladat, hogy ezek az új kapacitások miképp integrálhatók a rendszerbe: kiszabályozási, rendszerszintű szolgáltatásokat, az elosztók hálózatait vagy adott esetben az átviteli hálózatot közvetlenül is érintő, valamint országos szinten a MAVIR feladataival, lehetőségeivel kapcsolatos további, komoly feladatok következnek a kapacitás-növelésből. Akárcsak a villanyautók tekintetében: a töltés, a hálózati hatás, a jövedéki kérdések, vagy az, hogy maga a felhasznált villany minél inkább karbonsemleges legyen, a jogalkotás jövőbeli fontos feladatai.

Konkrétum, hogy 2022-tól csak elektromos buszok állhatnak újonnan forgalomba a városi közlekedésben; a közbeszereztetésnek már most el kell kezdődnie, illetve a nem elektromos buszok forgalomból való kivonása, pótlása egy folyamatos feladatot jelent majd. Jelentős forrásoldali támogatást jelent ezekhez a lépésekhez a zöld államkötvény: látva ezek jegyzési sikerét a világban, a zöld intézkedésekre fordítható komoly pénzforrás várható ezek bevezetésétől, amire szükség is lesz.

- Hogyan illeszkedik a klímavédelmi akcióterv a tágabb folyamatokba? Mi itt a nagykép? Hogy látja a klímaváltozás és a környezetszennyezés társadalmi hatását jogászi szemmel?

A klímaváltozás súlyos problémája, a nyilvánvaló szennyezés (szemét- és károsanyag-kibocsátás). A jövő energetikai kihívásai egészen új gondolkodási irányokba kényszerítenek minket, mint ami a nyugati társadalmakban az elmúlt fél-, lassan egy évszázadban kényelmes és megszokott politikai-fogyasztói konszenzus volt. Mindez nem csupán egy új szemléletmódot, de egy új pszichés típust is igényel: ez pedig legkevésbé az a természetellenes típus, amelyik ma a nyugati nagyvárosokban a klímapolitikát a zászlóira és transzparenseire tűzi.

Sokkal inkább az önfegyelem, az önkorlátozás képessége, a közösségi felelősség és identitás (altruizmus), a tervezés, szervezés és tudatosság értékelődnek fel, valamint a helyi (megvalósítható) cselekvés. Az erőforrások szűkössége és a szélsőségesen eltérő környezetterhelés sem biztos, hogy ugyanazt az individualista és egyenlőség-elvű világképet viszi tovább, amit mi kész tényként kapunk Nyugatról. Mindezek mellett azonban újra nagyobb értéke lesz a jognak, a cselekvő közösségnek, az államnak, a szabályozásnak is, vagyis pont azoknak a dolgoknak, amelyeket – legalábbis néha határozottam érzem – a globalizáció és posztmodernitás apostolai olyan nagyon temetnének már.

Szerintem itt egy lényegi összefüggés van. Ennek első eleme, hogy a klímaváltozás és a környezetvédelem természeti, természettudományos kérdés, súlyos társadalmi következményekkel. A másik, bárki bármit mond, valójában a jog, a közösség, az állam, a nemzetállam, a szabályozás szüksége maga is természeti jelenség és természeti eredőjű.

dr. Tóth Máté, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéd Forrás: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

Mivel a klímaváltozás és a környezetszennyezés hatásainak a kérdése természeti, annak a megállapítása, hogy milyen mértékű a klímaváltozás napjainkban (hiszen mindig is volt), egyértelműen természettudományos kérdés. Hasonlóképpen ahhoz, hogy a klímaváltozásban mennyi az ember hozzáadott értéke, illetve ebből mennyi tartható emberi kontroll alatt.

Itt a mérnökökre, tudósokra, a természettudományokra érdemes hallgatni, nem azokra, akik mindenféle politikai terméket, emberi jogokat, a nyugati patriarchátus elleni küzdelmet (Greta Thunberg), a világ javainak újrafelosztását (Naomi Klein), vagy más hasonlót akarnak a klímaváltozással eladni.

Az ilyen törekvéseknél azt látjuk, hogy a klímaváltozás sokszor csupán ürügy, ez pedig árt a témának és a független, felelős, tudományos értékelés lehetőségének is. Ma, az interjú napján voltam az MTA energetikai bizottságának előadásán, ahol Garbai László professzor és Jasper Andor, a BME adjunktusa a Budapesten mért napi átlaghőmérsékletek valószínűség-eloszlásának függvényét mutatták be.

Ez az elmúlt száz évben egy enyhe fokú összemelkedést mutat – a száz év alatt voltak lehűlések is, ahogy az elmúlt évszázadban pedig valószínűleg inkább csökkenhetett az átlaghőmérséklet, ám onnan már nincsenek jó mért adataink.

Van tehát mérhető felmelegedés, még ha enyhe is: és ez a tudomány! Ezek a számok, ez a klímaváltozás szakmai dimenziója, és ez sokszor mást mutat, mint a különféle csalárd árukapcsolások, amikkel laikusként a témában találkozni.

(A beszélgetés harmadik részét hamarosan közöljük – a szerk.)