Karácsonyfadíszek a szaloncukortól a fényfüzérekig

A szaloncukor a századforduló után terjedt el Magyarországon, a gömb alakú üvegdíszek Lauschkából származnak, és Edison díszítette először izzókkal a fenyőfát. A karácsonyi díszek története.

A századforduló után terjedt el Magyarországon a szaloncukor. Elődje, a fondantcukor, nem magyar találmány, Franciaországban már a 16. században készítették. Ekkor még az édességkészítés döntően a gyógyszerészek feladata volt. Egy Pierre Andre Manion nevű cukrász vitte át Németországba, majd hazánkba az édesség receptjét. Jókai 1870-ben tesz említést a karácsonyfára aggatott cukorkáról, melyet "szalonczukkedlinek" nevezett. (Feltehetőleg a német zucker szó miatt.) Mivel a fa a szalonban állt, az édesség a szaloncukor elnevezést kapta. Egy 19. század végi "Legújabb nagy házi cukrászat" című szakácskönyvben, melyet Kugler Géza adott ki, már 17 féle szaloncukorrecept található. A gyártást később gépesítették, de a csomagolás sokáig kézimunka maradt. A cukrot csomagolópapírba tekerték, melynek végeit kirojtozták. Ez után került színes, csillogó sztaniol az édességre. 1980-ig szinte csak zselés és konzum szaloncukrot lehetett kapni. Ma már mindenféle ízben, színben, mintával kapható.

A jelenleg is népszerű gömb alakú üvegdíszek a türingiai Lauschából származnak. A hagyomány szerint egy szegény üvegművesnek nem volt pénze almát és diót venni karácsonyra. Ezért, hogy gyermekeinek ne okozzon csalódást, üvegből készített gyönyörű gömböket. A falu lakói csodájára jártak a fának, a mesterek később már nem csak gömböket, hanem madarakat, csillagokat és más motívumokat is készítettek. Később csehországi mesterek rájöttek, hogyan adhatnak belülről ezüstös fényt a gömböknek és gyöngyöknek. Lauscha mesterei féltek piacuk elvesztésétől, de két vándor üvegfúvó érkezett a faluba, akik kikísérletezték, hogyan tehetik csillogóvá ők is a gömböket. Később ezüstnitrát alapú oldatot rögzítettek cukorral a díszek felületéhez. A kis manufaktúrákban az egész család dolgozott, a férfiak fújták az üveget, az asszonyok díszítették, a gyermekek pedig a maihoz hasonló hurkot és kis fedelet illesztették a gömb felső nyílásába. Ezzel a technikával akár 600 darabot is készítettek egy nap. A csillogó díszek, üveggömbök a napkeleti bölcsek ajándékait szimbolizálták. Később a csillogó üvegdíszekhez fogászati amalgámot használtak. A gömböket belül amalgámtartalmú anyaggal foncsorozták, így tükröződött bennük a környezetük.

1880-ban Edison szabadalmaztatta a villanykörtét, s azzal az ötlettel állt elő, hogy a laboratóriuma közelében található fákat feldíszítette az izzókkal karácsony előtt. Ekkor még a fákat gyertyákkal ékesítették, de ezek kormoztak és tűzveszélyesek voltak. Két évvel később Edison egyik beosztottja, Edward Johnson már manhattani otthonában használta karácsonyfájuk kivilágítására az izzókat. A találmány gyorsan népszerű lett, s bár ezek az izzók még tűzveszélyesek voltak, közel sem okoztak annyi balesetet, mint a viaszgyertyák. Kezdetben csak a tehetős polgárok engedhették meg maguknak a fényfüzért, hiszen mai áron számítva 300 dollárba került. A fát ekkor már színes füzérek, lametták is díszítették, melyek a paradicsomi tudás fáján tekergőző kígyónak állítanak emléket. A fa tetejére került a csúcsdísz, a betlehemi csillag. Újabban elterjedtek más formák is, a hegyes, templomtornyot jelképező, gömbökkel díszített forma népszerű manapság. Viaszból, fából és papírból is készítettek fémszállal átszőtt különleges díszeket, rózsákat. A rózsa régi keresztény jelkép.

Szerző: Juditty