Hó és hideg a filmvásznon

Nord
Vágólapra másolva!
Idén nem tudni hol lesz fehér a karácsony, de filmajánlónkba most garantáltan olyan filmeket válogattunk, amelyekben hóból és a fagyból nincs hiány. 
Vágólapra másolva!

O'Horten
A norvég Bent Hamer szomorkásan életigenlő filmjében Odd Horten, a mozdonyvezető életét ismerhetjük meg. Miután Oddot nyugdíjazzák és elbúcsúztatják munkahelyén, csupa szokatlan kalandba keveredik: inni megy a kollégákkal, majd bemászik egy idegen lakásba, ahol elalszik, ezért lekési utolsó útját. Ezután a dolgok már nem a megszokott menetrend szerint alakulnak. Közben végig nagyon hideg van és a vonat csodaszépen zakatol a havas norvég tájakon.

Az ígéret megszállottja
A Jack Nickolson által alakított nyomozó, Jerry Black is épp nyugdíjba készül, amikor szörnyű gyilkosság történik: a hófödte erdőben egy kislány holttestére bukkannak. Jerry Black persze nem utazik el a jól megérdemelt, ajándékba kapott horgásztúrára Mexikóba, hanem inkább a gyilkos nyomába ered. Sean Penn Friedrich Dürrenmatt novellája alapján készített izgalmas, felkavaró filmet.

A dolog
Klasszikus horror, ha egy kis borzongásra vágyunk a családi filmek után. Az eredeti John Carpenter-féle változat és az idei remake is bővelkedik kezeslábasba öltözött, fagyoskodó kutatókban, kietlen antarktiszi tájakban, na és rémisztő izgalmakban.

Nói Albínói
Az izlandi filmre rá kell hangolódni, de ha ez sikerült, emlékezetes filmélményben lesz részünk. Nói egy elzárt izlandi kisvárosban él és különleges betegsége miatt kitűnik a többiek közül. Az iskolába nem illeszkedik be, barátai nincsenek, kivéve Irist, az új lányt, aki a benzinkúton dolgozik. A filmet nézve biztos, hogy fagyoskodni fogunk: Nói például sírásóként helyezkedik el és a hóviharban is küzd a csákánnyal és a jeges földdel, a végén pedig egy óriási lavina érkezik - de ennél többet nem mondunk.

Pingvinek vándorlása
Valószínűleg ebben a filmben láttuk eddig a legtöbb havat és jeget, ami nem csoda, hiszen a híres francia dokumentumfilm a Déli-sark pingvinjeinek életét mutatja be. Az antropomorfizált pingvinek beszélnek, szerelmeskednek, családot alapítanak - mindezt Emilie Simon csodás zenéjére.

Észak
Az Erlend Loe forgatókönyvéből készült road movie Norvégia hólepte tájain játszódik: az egykori síbajnok, ma már jobbára csak alkoholista, depressziós Jomar egy motoros szánnal kel útra, hogy megkeresse sosem látott fiát.

Derszu Uzala
Akira Kuroszava klasszikus, Oscar-díjjal is kitüntetett filmje egy orosz katonatiszt és egy nanáj vadász között kialakuló barátságról szól. A több mint két órás film egy része a legkeményebb szibériai télben játszódik, az egyik legemlékezetesebb jelenetben a tiszt és Derszu egy befagyott tó jegén óriási hóviharba kerülnek. Azt gondoljuk, hogy a biztos halál vár rájuk, de a bölcs vadász tapasztalatának köszönhetően túlélik a viharos éjszakát.

Miért éppen Alaszka?
Egyik kedvencünk volt a Dr. Fleischman, a pályakezdő orvos alaszkai kalandjait bemutató amerikai sorozat, prémmel díszített kapucnis pufikabátokkal, papírpoharas kávékkal, hóval és faggyal - és persze a kedves alaszkai emberekkel.

Életben maradtak
Az igaz történet egy repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett rögbicsapat túlélőinek embert próbáló küzdelmét mutatja be az Andok hófödte, barátságtalan vidékén. Túlélés a mínuszban, meleg ruha, élelem és segítség nélkül.

További téli filmek a Filmklubon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!