Kapjunk sok ajándékot, és lehessen szánkózni – szinte biztosan így válaszol egy mai óvodás vagy kisiskolás arra a kérdésre, hogy milyen karácsonyt szeretne. Annak idején mi is erről álmodoztunk, meg valószínűleg a szüleink és a nagyszüleink is. Nem meglepő, hogy Közép-Európában fehér karácsonyt várunk. Az ünnepi szokásrend kialakulása ugyanis egybeesik az úgynevezett kis jégkorszakkal, amikor jóval hidegebbek voltak a telek, és a csapadék nagyobb része hó formájában érkezett november végétől március végéig.
Európa klímája lassan melegedett és csapadékosabbá vált Krisztus születésétől számítva az 1200-as évekig. Az előző ezredfordulón nagyjából olyan melegek voltak az évek, mint a 20. század legvégén, sőt a 11-12. században átlagosan 0,2 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az 1950 és 1980 között mért átlag. Ez hívják a történeti klímatudomány szakértői kora középkori klímaoptimumnak.
A 20. század végét leszámítva ezt volt az utóbbi kétezer év legmelegebb időszaka. Jégbe zárt levegő vegyelemzésével, régészeti és levéltári kutatásokkal igazolható, hogy Észak-Európában a 8. század végétől a 12. század végéig a levegő és a tengervíz 3-4 fokkal melegebb volt a mainál. Az Európában nagyon kellemes klíma tette lehetővé a viking kirajzást, Izland és Grönland benépesítését. Norvég farmerek a 64. szélességi körön termesztettek búzát Trondheim közelében, Nyugat-Angliában szőlőt műveltek 200 méteres tengerszint feletti magasságban.
Újabb háromszáz év alatt viszont jelentősen hidegebbre fordult az éghajlat Európában. Radiokarbon vizsgálatokkal állapították meg, hogy 1275 és 1300 között több fa pusztult ki a jegesedés miatt, mint korábban, és az 1300-as évek elejétől Észak-Európában már nem lehetett arra számítani, hogy meleg lesz a nyár. A nagyon csapadékos 1315-ös év rossz termést hozott, és 1317 nyaráig nem is billentek vissza a hozamok. Az éhínség egész Európát sújtotta, beleértve keleten Oroszországot és délen az olasz vidékeket.
A lehűlés első mélypontját 1650-ben érte el. A 17. századra nagyot változott Európa időjárása: sokkal több hó hullt, mint korábban, és jóval több hónapig borította a tájat, mint manapság. Az angliai, hollandiai folyók és csatornák olyan mélyen befagytak, hogy ünnepségeket, vásárokat lehetett tartani a jégen. 1622-ben befagyott az Aranyszarv-öböl és a Boszporusz déli része. A lehűlés a mediterrán klímájú térséget is érintette, például Lisszabonban gyakoriak voltak a hóviharok. A hideg periódus a 19. század második feléig tartott. Az okok között egyaránt ott van a kevesebb napsugárzás (ez az úgynevezett Maunder-minimum), a vulkáni hamu, a Föld forgástengelyének változása, de az is, hogy az emberiség létszámának csökkenése (például az 1348-ban kezdődött pestisjárvány) miatt több területet foglaltak vissza az üvegházhatású szén-dioxidot hasznosító erdők.
A karácsonyfaállítás szokása ebből a korból, a kis jégkorszakból ered. Írásban először 1441-42-ben említik meg a források, hogy Rigában és Revalban (a mai Tallinnban) feldíszített fát állított a feketefejűek társulata, a Livónia területén élő nem házas kereskedők, bolttulajdonosok szövetsége (Livóniának hívták Lett- és Észtország vidékét). Egy brémai céhes krónika 1570-ben említ egy almával, dióval, pereccel, datolyával és papírvirágokkal díszített fát, amelyet a céh székházában állítottak fel a céhtagok gyermekeinek javára.
A protestáns reformáció nyomán a karácsonyfa-állítás a gazdag német protestáns családok szokásává vált, majd a 18-19. században alakult ki a mai formájában ismert szokás. Még bőven a kis jégkorszakban járunk, amikor a 19. század elején az európai királyi udvarokban is kezdett divatba jönni a karácsonyfa, és népszerűségéhez jelentősen hozzájárult, hogy a francia-porosz háború idején minden hadikórházban feldíszített fa volt 1870. december 23-án. A jellegzetesen közép-európai szokás így terjedt el szerte a keresztény világban.
A legfrissebb klímamodell-számítások arra utalnak, hogy unokáinknak már egyre nehezebb lesz megérteniük, miért nosztalgiázunk a régi, havas karácsonyok miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál végzett, speciálisan a Kárpát-medence földrajzi-légköri viszonyait leíró modellek szerint a 21. század közepéig nyáron 1,4–2,6, illetve ősszel 1,6–2,0 Celsius-fokkal lesz átlagosan melegebb, mint amilyen 1961–1990 között volt a klíma. „Az évszázad végére a növekedés ősszel megközelítheti, nyáron pedig meg is haladhatja a 4 fokot” – mondta Szépszó Gabriella, az OMSZ klímamodellezéssel foglalkozó munkatársa az Origónak.
Ennek megfelelően kevésbé lesznek kemények a telek. Fagyos napnak azokat a napokat hívják a meteorológusok, amikor a minimumhőmérséklet nem haladja meg a 0 fokot (vagyis legalább egyszer a nap során fagy), és 1961–1990 között átlagosan 96 ilyen nap volt egy évben. 2021–2050-re már 78 fagyos nap lesz egy évben, míg 2071–2100-ban már csak 64-41 napban süllyed 0 fok alá a hőmérséklet.
Lesz-e még fehér karácsony? Erre a kérdésre a legnehezebb a válasz, mert az OMSZ-nél adaptált klímamodell szerint télen ugyanúgy elképzelhető több csapadék, mint kevesebb. Az egész Európát figyelembe vevő modellek segítségével viszont azt állapították meg az OMSZ szakértői, hogy télen inkább több csapadék lesz. Ennek valószínűsége 2021–2050-re számítva 60%, míg 2071–2100-ra 80% felett van (azaz a vizsgált modellek legalább 60, illetve 80%-a azt jelzi, hogy több csapadék lesz Magyarországon).
„A melegedés miatt viszont eső formájában érkezik a csapadék” – mondta erről Szépszó Gabriella. Ez nem feltétlenül utal arra, hogy mediterrán lesz a klíma, mert a Földközi-tenger mentén a nyarak szárazabbak a teleknél, a Kárpát-medencében pedig fordítva. Nálunk a nyarak szárazabbá válnak, a telek nedvesebbé, és lassan kiegyensúlyozódik a két évszak.
Az, hogy átlagban melegebbé válik Magyarország éghajlata, nem azt jelenti, hogy minden év fokozatosan melegebb lesz az előzőnél. A jövőben is lesznek hűvösebb évek és évszakok – tehát télen nem váltja fel teljesen a havat az eső – de inkább a jelenleginél melegebb hőmérsékletek lesznek jellemzők. Lassan visszatér a kora középkori meleg: a karácsonyfa marad, de a vastag hóban már nem lehetünk annyira biztosak.