Gázrobbanás üthette a szibériai lyukakat

A Jamal-félszigeti kráter. További fotókat a Siberian Times oldalán talál http://siberiantimes.com/science/casestudy/news/first-pictures-from-inside-the-crater-at-the-end-of-the-world/

Már három olyan krátert fedeztek fel Szibéria északi részén, amelyekről egyelőre nem tudni biztosan, hogyan keletkeztek. Korábban hatalmas jéglencse összeomlására gondoltak a kutatók, most a felgyülemlett metán robbanását valószínűsítik.

Az első, körülbelül 80 méter átmérőjű krátert rénszarvasvadászok fedezték fel a Jamal-félszigeten, Szibéria északi részén. A Siberian Times angol nyelvű, a térséggel foglalkozó híroldal azóta két újabb kráterről számolt be. Az egyik, tizenöt méter átmérőjű alakzatra Taz környékén, egy hatvan-száz méter átmérőjűre pedig a Tajmír-félszigeten bukkantak. A környéket nem véletlenül hívják a világ végének: a legközelebbi jelentősebb város, Nojabirszk 700 km-re délre esik, Szibéria nem hivatalos fővárosa, Novoszibirszk pedig 1600 km-re.

A Jamal-félszigeti kráter. További fotókat a Siberian Times oldalán talál Forrás: Siberian Times

Az alakzatokat orosz kutatók vizsgálják. Az első kráternél helikopterből készült videókon az látszik, hogy a nyílást kidobódott sár veszi körül. Vlagyimir Romanovszkij geofizikus úgy gondolja, sajátos víznyelőről van szó, amelyet a felengedő permafrosztból vagy jégolvadás vize alakított ki.

Ami a szibériai krátert különössé teszi, hogy a víznyelőkkel ellentétben a beomlott talaj a lyuk peremén kívülre került. „Ilyen felszínforma nem szerepel a szakirodalomban” – mondta Romanovszkij a Live Science-nek, aki az örök fagyott talaj, a permafroszt különféle jelenségeit vizsgálja az Alaszkai Egyetem fairbanksi kampuszán.

Pingó vagy nem pingó?

Korábban Chris Fogwill sarkkutató, az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársa azt valószínűsítette, hogy az első krátert egy hatalmas, talajjal borított, nagyobb jégpúp összeomlása hozhatta létre. Az úgynevezett pingók nem szokatlanok a sarkvidéken. Ezen az állásponton van Kendzsi Josikava környezetkutató is, Romanovszkij kollégája az Alaszkai Egyetemen.

Az orosz geofizikus szerint viszont a kráter nem a szokványos pingó-maradványokhoz hasonlít, mert a viszonylag nagy méretű halmok lassan, évtizedek alatt omlanak be, és a talaj nem kerül a nyíláson kívülre. A Jamal-félszigeti kráterről készül képeken Romanovszkij szerint nyilvánvalóan az látszik, hogy a talaj egy része kivetődött a kráterből, és a helyszíni beszámolók szerint egy méternél magasabban halmozódott fel.

A kráter szerinte valószínűleg úgy alakult ki, hogy a víz felgyűlt egy föld alatti üregben. Azonban egyszerű beomlás helyett az üregben nőni kezdett a nyomás, földgáz halmozódott fel, és a túlnyomás végül kivetette a talajt a lyukon kívülre.

Szivárgó metán

Ez az elmélet is felvet kérdéseket: ha robbanás történt, miért olyan szabályos kör alakú és sima a kráter fala? Tény viszont, hogy Szibériának ezen részén gázmezők találhatók, és az is, hogy a permafrosztban jelentős mennyiségű metán halmozódott fel az évezredek során.

A geofizikus és a környezetkutató egyaránt a klímaváltozással hozza összefüggésbe a kráterek kialakulását. Ez pedig ismét emlékeztet arra, hogy a sarkvidéki metánfelszabadulás komoly következményekkel járó folyamat. Kanadai kutatók 2012-ben százezernél több olyan helyszínt azonosítottak, ahol a több tízezer évvel ezelőtt jégbe fagyott metán most felpöfög. Száz éves távlattal számolva a metán üvegházhatása húszszorosa-huszonnégyszerese a szén-dioxidénak, tehát a permafroszt felolvadásával a klímaváltozás is felgyorsul.

Előny viszont, hogy a metán átlagosan 8,4 év alatt eltűnik a légkörből. A gáz a légkör magasabb rétegeit, a sztratoszférát és a mezoszférát elérve reakcióba lép a hidroxilgyökökkel és az oxigénnel, és vízgőz keletkezik belőle (a reakció a következő: CH₄ + OH + O₂ → 2H₂O + 1/2 H₂ + CO). Ezzel ellentétben a szén-dioxid körülbelül 50%-a nagyjából harminc évig, de 30%-a több évszázadon át, 20%-a pedig évezredeken át a légkörben marad.