Alig maradt nyoma a vörösiszap-katasztrófának

A szakértők attól tartottak, hogy a gátszakadás utá az ajkai timföldgyár lúgos szennye hosszú évekre tönkreteszi a Torna-patak környékét n. Egy friss vizsgálat szerint ez mégsem következik be.

A 400-szor 600 méteres vörösiszap-tároló gátja 2010. október 4-én szakadt át Ajka és Kolontár között. A vörösiszap a timföld (az alumínium köztes terméke, Al2O3) előállítása során visszamaradt, nagy vastartalmú, veszélyes hulladék.

A tározóból körülbelül 600-700 ezer köbméternyi ömlött ki az erősen lúgos, maró, mérgező krómot és vanádiumot tartalmazó zagyból, negyven négyzetkilométert szennyezve el. A katasztrófában tízen meghaltak a lúg okozta súlyos égési sérülések miatt. A Torna-patakból teljesen kipusztult az élet. Ez volt a timföldgyártás legnagyobb ipari-környezeti katasztrófája világszerte.

A katasztrófa sújtotta környék helyreállítása összesen 40 milliárd forintba került Fotó: Hajdú D. András - Origo

Semlegesítették, felhígult

Mivel azelőtt sosem került ennyi vörösiszap a természetbe, sok kutató tartott attól, hogy a katasztrófa hosszú évek múlva is káros hatással lesz a környék állat- és növényvilágára, valamint a környék lakosságára. A brit Királyi Vegyészeti Társaság (RCS) egyik szakfolyóiratában megjelent kutatás szerint viszont manapság alig van már nyoma a vörösiszapnak a Torna és a Marcal mentén.

A zagy a Tornából a Marcalba, a Rábába, majd a Dunába ömlött. A vörösiszapot az átszakadt gát közelében savval semlegesítették, majd távolabb gipszporral és savas kémhatású ammónium-nitráttal kezelték. Az apró, 8 mikrométeresnél is kisebb szemcséjű vörösiszap viszonylag gyorsan a Dunába került. A folyó vízhozamához képest ez a jelentős szennyezés is eloszlott, így a maró ipari melléktermék ártalmatlanná hígulva került végül a Fekete-tengerbe.

Talajminták

Az Environmental Science: Processes & Impacts folyóiratban három magyar és négy brit kutató veti össze két helyszíni geokémiai vizsgálat eredményeit. Az első talajmintákat nem sokkal a katasztrófa után vették huszonegy helyszínen, majd ugyanott megismételték 2013-ban.

A katasztrófa után magas alumínium-, arzén-, króm-, nátrium- és vanádiumszinteket mértek a talajban az iszapömlés több mint 20 kilométeres hosszában. 2013-ban viszont csak az ömlés kevesebb mint egy kilométeres hosszán mértek kiugró szennyezést.

Tartottak a vanádiumtól

Will Mayers, a tanulmány vezető szerzője, a Hulli Egyetem oktatója arról beszélt a Phys.org tudományos híroldalnak, hogy a sajátos talajszerkezet, az üledékrétegek elhelyezkedése és a gyors lefolyás mellett a magyar hatóságok közbelépése segített elkerülni a hosszan tartó káros hatásokat.

Közrejátszott az is, hogy a vörösiszap káros hatású komponenseinek többsége csak nehézkesen kerülhetnek be az élő szervezetekbe, bár tény, hogy a rákkeltőnek tartott vanádium nagy koncentrációban és biológiailag hasznosítható formában volt jelen.