Futótűzzel kell szembenéznie az Amazonasnak

Amazonas, esőerdő, őserdő, dzsungel, Brazília, Para régió, Jamanxim National Forest
Vágólapra másolva!
Fokozott futótűzveszéllyel kell számolnia idén az Amazonas-medencének a NASA figyelmeztetése szerint. A jelenség több millió fát és állatok tömegét érintheti.
Vágólapra másolva!

Soha nem tapasztaltak ekkora aszályt

Történetének legszárazabb időszakát éli az Amazonas medencéje, ráadásul az idei esztendő a korábbiakkal összehasonlítva rekordszáraznak ígérkezik. A Mongabay.com jelentése rámutat, hogy ez minden valószínűség szerint együtt jár azzal, hogy

az Amazonas füves területei és az esőerdők veszélyesen gyorsan terjedő futótüzeknek néznek elébe a következő időszakban.

A kutatók a háttérben az egyre erősödő El Niñót látják.

Az Amazonas-medence esőerdőit szokás a Föld tüdejének is nevezni Forrás: AFP/Antonio Scorza

A jelenség a teljes 2015-ös évben és a 2016-os esztendő első hónapjaiban jelentősen felmelegítette a csendes-óceáni vizeket, miközben világszerte megváltoztatta a csapadék eloszlását.

Az Amazonas-medencében drasztikusan csökkent a csapadék mennyisége,

miközben a régió más részein az időjárás súlyos aszályt okozott. Ráadásul mindezt az esős évszakban.

Az Amazonas egyik mellékága a buja trópusi esőerdővel Forrás: Google

Az Amazonasra a 2002 óta legszárazabb időszak köszöntött, amely egyet jelent az egyre gyakrabban tomboló futótüzekkel, amelyek gyorsan terjednek és hatalmas lángokkal égnek – mondta Doug Morton, az amerikai szervezet egyik földkutatója és az Amazonas tűz-előrejelző rendszerének társ-alkotója. Utóbbi a NASA-műholdak éghajlat-megfigyeléseit és észleléseit használja fel az erdőtüzek mértékének előrejelzéséhez és meghatározásához.

Meghaladja a kockázatot

„A súlyos szárazság jelei már a száraz évszak elején megmutatkoztak, és ez kitűnő terepet biztosít egy korábban nem látott, extrém méretű erdőtűz kialakulására az Amazonas-medence déli részén” – állítja Morton, aki szerint a legnagyobb kockázatot a brazíliai Amazonas, Mato Grosso és Pará államok jelentik.

A szárazságban lángra lobbant erdőség ég Kaliforniában. A borúlátó prognózisok szerint hasonlóan pusztító erdőtűz várható Amazóniában is Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A NASA Amazonas tűz-előrejelzése azt mutatja,

hogy július és október között a futótűz kialakulásának esélye meghaladja a 2005 és 2010 között mért kockázati adatokat.

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben súlyos szárazságot és erdőtüzek pusztítását tapasztalták szerte az esőerdőkben. Morton úgy látja, hogy az Amazonas idén júniusig már több erdőtüzet látott, mint tavaly összesen. A NASA kutatói arra következtetnek, hogy mindez szintén egy potenciálisan pusztító szezont prognosztizálhat.

Átlag felett a tenger felszíni hőmérséklete

A NASA előrejelzési modelljét a Kaliforniai Egyetem kutatói még 2011-ben fejlesztették ki, amelyben elsősorban a tenger felszíni hőmérsékletére és a tűzesetek aktivitására koncentráltak. Arra jutottak, hogy a száraz hónapokban bekövetkező tűzveszélyt a trópusi Csendes-óceán melegebb felszíni hőmérséklete (amely a már említett El Niño események hatására következik be), valamint az Amazonas medencéjéről az Atlanti-óceánra áttevődött csapadékzóna okozta.

Csendes-óceáni naplemente. Az El Niño miatt az átlagosnál is melegebbé vált a Csendes-óceán felszíni víztömege Forrás: Elter Tamás

2015 októberétől 2016 áprilisáig a Csendes-óceán trópusi vizeiben a tenger felszíni hőmérséklete a 2001-2015-ös átlaghoz képest

rekordmagasságúra emelkedett,

miközben az Atlanti-óceán hőmérséklete idén január és április között szintén átlag feletti volt.

Integrált tervezés szükséges

Az Amazonas tűz-előrejelzési csapata a földi víztározó (terrestrial water storage: TWS) változásait is követi a száraz évszakban. A NASA GRACE nevű műholdja 2016 márciusában átlag alatti TWS-t regisztrált az Amazonas-medencében, ami azt jelenti, hogy a nedves évszak csapadékából kevesebb volt a „talajnedvesség-feltöltés”, mint az előző években.

Úszó hotel az Amazonason. Az aszály miatt fenyegető erdőtüzek óriási pusztítást végezhetnek a növényzetben és az állatvilágban is Forrás: Origo


„Amikor a fák kevesebb nedvességet tudnak vételezni gyökereiken keresztül a száraz évszak kezdetén, sokkal sebezhetőbbé válnak a tűzzel szemben, és kevesebb vizet tudnak párologtatni a légkörbe" – hangsúlyozza Jim Randerson és Yang Chen, akik közösen építették fel az előrejelzési modellt.

Az Amazonas Forrás: AFP

Ez több millió fának okoz nehézséget és úgymond stresszeli őket, miközben csökkenti az egész térség páratartalmát. Ez teszi lehetővé, hogy a tűz gyorsabban terjedjen, mint ahogy azt a „megszokott módon” tenné.

Valószínűségszámításokat végeznek

A NASA és a Kaliforniai Egyetem kutatói jelenleg dél-amerikai tisztviselőkkel és tudósokkal közösen azon dolgoznak, hogy mindenki tisztában legyen az adatokkal és azok rövid, illetve hosszú távú következményeivel.

Őserdő az Amazonas-medencében. Itt a legnagyobb a szárazföldi élővilág biodiverzitása Forrás: Wikimedia Commons


Liana Anderson, a Természeti Katasztrófák Korai Jelzésének és Vizsgálatának Nemzeti Központjának (National Center for Monitoring and Early Warning of Natural Disasters) munkatársa azt nyilatkozta, hogy „az integrált tervezéshez fontos meghatározni a tűz aktivitásának legmagasabb foka előtt legalább 3-6 hónappal azokat a területeket, ahol nagyobb a futótűz valószínűsége”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!