A felmérések szerint a hazai képregényvásárlók több mint kétharmada a tizen- és huszonévesek közé tartozik, közel négyötödük pedig amerikai vagy keleti (főleg japán) képregényeket olvas. De ahogy az elkötelezett Shakespeare-hívek bajosan fognak megvásárolni egy mangaadaptációt, úgy a mangák rajongóiról is nehéz elképelni, hogy pont a legismertebb Shakespeare-történetek feldolgozásáért adjanak ki pénzt. Egyelőre nem teljesen világos tehát, kiknek szól a sorozat.
A most megjelent két kötet ugyanis a japán mangákhoz képest igencsak langyos, kiherélt, még úgy is, ha a képregénykockák főként az "akciójeleneteket" dolgozzák fel. Az eredeti drámák cselekményéhez és szövegéhez hű Manga Shakespeare a manga műfaja felől egyértelműen a "futottak még"-kategóriába tartozik - legalábbis az első két magyarul megjelent kötet alapján.
Sonia Leong Rómeó és Júliá-ja a mai Tokióban játszódik, szamurájkardok és japán díszletek között. Emma Vieceli pedig 2107-be, egy cybervilágba helyezi a Hamlet-et. Mindkét képregény szövege eredeti Shakespeare (magyarul a már említett Nádasdy fordítása). A szöveghűség mellett a díszletek mangásítása és az adaptáció újító módja tagadhatatlanul izgalmas kísérlet, az egyetlen gond vele, hogy ennek ellenére sem üt valami nagyot, nem mer vagy nem akar elég bátor lenni. (Ennek egyébként az is lehet az oka, hogy ezek a mangák nem Japánban, hanem Nagy-Britanniában készültek.)
Sokan azért üdvözlik ezt a sorozatot, mert úgy gondolják, a képregény segíthet megszerettetni az Erzsébet-kori drámákat, és kedvet hozhat a klasszikusok olvasásáház. Ennek a várakozásnak azonban biztosan nem fog sem ez, sem más képregény megfelelni. A képregénynek az utóbbi években erős (és egyre izmosodó) szubkultúrája alakult ki Magyarországon, főleg a mangafogyasztók tábora terebélyesedik gyors iramban a fiatalok körében. Ők azok, akik, ha máshol nem, hát az iskolában egészen biztosan találkoztak a Rómeó és Júlia és a Hamlet történetével. Fogja őket vajon érdekelni az irodalomórákról unásig ismert sztori vérszegény mangaátirata?
A képregény nem egyenlő a zanzásított, népszerűsítő célzatú irodalommal, és különösen igaz ez a Manga Shakespeare-re. Ha valami, akkor pont a shakespeare-i világtól való különbözőségük, a súlypontok áthelyezése és a problémák másként látattása/értelmezése tudja megfogni az olvasót. Ha tehát ezek a képregény-feldolgozások bárhová továbbvezethetnek is, az sokkal inkább a további mangák, mintsem a drámák és vígjátékok olvasása.
A sorozat egyik elsődleges célja ezért valószínűleg az lehet, hogy a kulturálisan mégiscsak kissé idegen japán műfajt szélesebb körben is megismertesse, megszerettesse. Legalábbis ez látszik logikusnak az alapján, hogy a rajzok puhányabbak, szelídebbek a mangáktól megszokottnál, és hogy a nyugati irodalom egyik alapszerzőjéhez nyúltak az alkotók. Vagyis a sorozat láthatóan nem a manga ínyenceinek kíván kedveskedni.
És nem kizárt, hogy pont ezért lett végeredményben unalmas ez a két képregény - Shakespeare-ről ugyanis elég sok bőrt lehúztak már a populáris feldolgozásokkal. Igazából Baz Luhrmann 1996-os Rómeó + Júlia filmje után egy szamurájkardos párbajjal vagy egy harisnyakötős, tokiói Júliával nem nagyon lehet meghökkenteni senkit, pláne nem egy tapasztaltabb képregényolvasót. De még újat mondani sem.
Ettől függetlenül az adaptáció újszerűségét nem lehet elvitatni, és ha másért nem is, a nyugati irodalom és a keleti popkultúra érdekes keresztezéséért talán emlékezni fogunk rá.
Korábban: Magyarul is megjelennek a Shakespeare mangák
Varga Betti