A sellőférfi és a díszmadarakat evő lány

Már emlegettük, hogy szép számban jelenik meg mostanában kortárs dél-amerikai irodalom. Ezúttal Samanta Schweblin A madárevő című novelláskötetét olvastuk, amelyet a fordító hatékony marketingjének köszönhetően nagy várakozással fogadtunk. És nem kellett csalódnunk.

Samanta Schweblin: A madárevő, fordította: Kertes Gábor, Nyitott Könyvműhely, 2010, 200 oldal, 2980 Ft

Acímadó írás főszereplője egy olyan kislány, aki vélhetően a szülei válására adott szélsőséges válaszul semmilyen más táplálékot nem vesz magához, csak élő díszmadarakat. Kezdetben édesanyja neveli, ellátja a szükséges mennyiségű madárral - hiszen, ha nem adna neki madarakat, a lány szabályosan éhen halna. Egyszer csak az anyuka nem bírja tovább és rátestálja a lánya gondját az édesapára, aki bár nehezen, de megbirkózik a feladattal. A novella jó példája az argentin író módszerének: általában megcsavarja a történetet egyetlen szürreális vagy valóságtól némiképp (nem is mindig nagyon) elrugaszkodó, groteszk elemmel, de a sztori további elemei megmaradnak a realitás talaján.

A Minőségét megőrzi című írás A madárevő legerősebb írása, külön ki kell emelni a leleményes magyar címadást is, amely talán még hozzá is ad az írás eredeti jelentéséhez. Az alaphelyzet itt is hétköznapi: egy lány akaratán kívül és időnek előtte teherbe esik. Párjával terveznek gyereket, de nem ennyire korán, még más terveik vannak. A hagyományosan ilyenkor alkalmazott eljárásokat nem érzik megfelelőnek. Hosszas keresgélés után eljutnak egy specialistához, aki egy egészen egyedülálló eljárást alkalmaz, és amelynek lényeges elemei a rendszeres légzési gyakorlatok, a gyógyszerezés, az étrend és az alvás átalakítása és a viselkedés határozott irányba mutató szabályozása. És a terápia eredményeként, elérik a kívánt hatást... Természetesen nem lőjük le a poént, hogy mi is lenne ez, de itt is szürreális fordulatot vesznek az események.

Sajátos hangulatú még a Walter, a bátyám címet viselő történet, melynek címadó hőse nem hétköznapi depresszióban szenved. Tünetei a szokásosak, de a környezetére gyakorolt hatás korántsem az: mindenki, aki körülötte él, sajátos energiával telítődik, és egyre sikeresebb lesz - mintha a körülötte élők valamiféle (energia)vámpírokként elszívnák előle a levegőt. A végére viszont mintha kezdenének a szerepek felcserélődni.

Samanta Schweblin világa meglehetősen hideg és üres, süvölt belőle a magány és társtalanság. Számos novellájának főszereplője kimondottan depressziós, de a többiek sem mennek a szomszédba egy kis patológiáért. Különleges lények tűnnek fel a kötet lapjain: a sellőférfi, akibe beleszeret az arra járó lány, de ez az érzelem nem bizonyul elég erősnek ahhoz, hogy képes legyen miatta elszakadni a testvérétől; a festőművész, aki kora gyermekkorától nem érez senki iránt semmit, egyetlen dolog köti le csupán: mások fejét az aszfalthoz csapdosni - és ennek a tulajdonságának köszönheti a karrierjét is; vagy az a férfi, aki bár meglett ember, még mindig az anyja iszonyatos terrorja alatt senyved. Különleges átváltozások is történnek, az iskolás gyerekekből távozáskor váratlanul pillangók lesznek, csak sajnálatos módon erről az őket váró szülők mit sem tudnak. Néhol meg nem történik semmi különös, csak teljesen hétköznapinak tűnő, szokványos események zajlanak, de az előadásmód mindig szabálytalan, az írások atmoszférája rettentő erős - magukba szippantják az olvasót.

A kötet jó néhány nyelven napvilágot látott már (bár nem teljesen a magyarral megegyező tartalommal), és minden alkalommal új borítót kapott. A magyar kiadáséval meg lehetünk elégedve, finom, elegáns, sokatmondó.

Samanta Schweblin fiatal argentin író, aki még csak 2001 óta publikál, de hamar felfigyelt rá a kritika, már jó néhány díj büszke birtokosa. A madárevő-ért pedig mint 2008 legkiemelkedőbb latin-amerikai kulturális alkotásáért megkapta a Casa de las America díját.

Jolsvai Júlia