Gyerekkönyvnek álcázzák magukat

Nem szerencsés, amikor egy gyerekkönyv túl direkt módon kacsintgat a szülőkre, mintegy cinkosként: "a gyerek úgysem érti, de, ugye, mi igen". Úgy látszik azonban, kezdenek divatba jönni az ilyen könyvek: az elmúlt időszakban három gyerekkönyvnek álcázott, valójában felnőtteknek szóló verseskötet is megjelent.

Varró Dániel: Akinek a lába hatos. Korszerű mondókák kisbabáknak, Manó Könyvek, 2010, 31 oldal, 1790 Ft (illusztrálta: Maros Krisztina)

Ilyen például Varró Dániel legújabb verseskötete, az Akinek a lába hatos (az ajánlás szerint 0-3 éveseknek). A könyv alcíme (Korszerű mondókák kisbabáknak), illusztrációi, a könyvesboltokban a gyerekpolcon kijelölt helye azonban megtévesztők lehetnek, hiszen a versikék sokkal inkább szólnak a kisbabákról szülőknek. A gyakorló apává lett Varró Dániel rímekben adja vissza a kisgyerekes léttel járó boldogságot és nehézséget: a mondókák alcímei az ultrahangtól a fürdetésen át a pelenkázásig egy-egy szertartáshoz kötik az aktuális sorokat. Maros Krisztina pasztellszínű, cuki babavilágot teremtő illusztrációi hozzátesznek a versek humorához, és kedvessé, ugyanakkor néha túlzottan idillivé teszik a kötetet: például, amikor a mondóka szövege szerint kiabáló gyereket legfeljebb hüppögőnek rajzolja.

A kötetben az elfogult, a boldog, a büszke, de az ideges és olykor a nevelésben megfáradt szülő is megszólal. Valószínűleg ez a legvonzóbb tulajdonsága a kötetnek: nemcsak az übercuki kisbabát, hanem az ordító, nyívó, dacos "kölyköt" is megismerjük.

Varró Dánieltől több zseniális gyerekeknek és felnőtteknek szóló művet olvashattunk már, de az Akinek a lába hatos - bár egyáltalán nem mondható unalmasnak vagy gyengének - nem igazán átütő. Varró néhol kifejezetten szórakoztató, különösen, amikor a nevelési elvek és azok felülírása a téma, vagy amikor a türelmét már órák óta próbára tevő apáról ír - viszont a folyton ismétlődő kaki-pisi poénokból talán kevesebb is elég lett volna, ahogyan például a gyerekpszichológusok neveinek rímesítése is kifejezetten izzadságszagú. A könyv jó ajándék lehet egy friss kismamának a szoptatások közti szünetekre felüdülni, de valahogy azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezekkel - az inkább gügyögésparódiának tűnő - rigmusokkal fejlesszék az anyukák gyerekeik beszédkészségét.

Ivády Gábor - Ivády Zsombor: Gyerekszem, Scolar Kiadó, 2010, 1995 Ft (illusztrálta: Takács Mari)

A politika, a közélet és a családi élet, a gyereknevelés témái nem szerencsés, ha találkoznak. Ezt remekül illusztrálja Ivády Gábor ex-LMP-s politikus új gyerekkönyve. Ivády kisfiával, Zsomborral jegyzi a Gyerekszem című kötetet (4-8 éveseknek), ami a gyerekszáj mintájára tesz okos megjegyzéseket a gyerekek és a felnőttek eltérő gondolkodás- és látásmódjára. A Gyerekszem-ben egy-egy gyermeki (vagy annak gondolt) észrevételt követ egy-egy őszinte kérdés. Kicsit olyan, mint az életbölcsességeket, népszerű idézeteket tartalmazó kiadványok: aranyos, helyes, néha szívbemarkoló (például: "El lehet taposni a szeretetpuszikat?"), de a sok jó és találó mondat között unalmas közhelyek is akadnak (például, hogy a gyerekek színekként látják az érzelmeket). Ráadásul olyan kényes kérdések kerülnek elő, melyekről nehéz elképzelni, hogy a könyvet lapozgatva elbeszélgetünk róluk egy 3-7 éves gyerekekkel. A "mi lesz, ha egyszer nem magamat látom a tükörben" például fontos probléma, de inkább a kamaszkorban - a megcélzott óvodásoknak a rövid kis felvezetés ellenére is csak nehezen érthető.

A könyvnek sajnos nem ezek a kilengések a legnagyobb hibái. Az igazán kínos, hogy ha akarnánk, sem lehet megkerülni, elfelejteni, hogy Ivády Gábor politikus. A Gyerekszem ugyanis több helyen is szájbarágósan utal az apa polgármesteri tisztségére és politikai szerepvállalására. Ráadásul éppen a könyv megjelenése idején veszett össze a szerző pártjával és került a hírekbe egy zavaros párttámogatási üggyel - ezek ismeretében pedig nehéz eldönteni, hogy ügyetlen poénnak vagy zseniális öniróniának kellene betudnunk például azt, amikor a horgászélmények kapcsán a kisfiú azt kérdezi apukájától, hogy "ha egy szörny embereket akar kifogni, akkor mit használ csalinak?", és a kérdés mellett az illusztráció egy horogra akasztott páncélszekrényt ábrázol. Ugyanígy feszeng az olvasó, amikor elhangzik a könyvben az a kérdés, hogy "mit könnyebb vásárolni, hadsereget vagy hivatalt?" Ettől függetlenül amatőr szerzőként, első gyerekkönyvesként egyáltalán nem reménytelen indulás a Gyerekszem: ha az apából kevesebbet, a gyerekből és az apa-gyerek viszonyból többet kapnánk, jobban sikerült volna a kötet. Az apa-fiú szerzőpárosok viszont így is mindig adnak egy kis extra bájt a könyveikhez.

Amíg tehát az Akinek a lába hatos esetében még érthető, miért a gyerekkönyvek közé teszik ki a boltok polcaira, addig Ivádynál - az illusztrációkat leszámítva - ez kevésbé indokolható. A kötetet a mára komoly rajongótáborral büszkélkedő Takács Mari illusztrálta. A rajzok egyenként a tőle megszokott módon szépek, viszont a kötet egészét nézve kicsit szétesettnek tűnnek. Nincs egységes szerkesztési elv, picit olyan érzése van az olvasónak, mintha ígéretes ötleteket gyűjtöttek volna össze, melyek még szerkesztésre várnak, melyeket még valahogyan egy kötetté kellene összefogni. (Itt bele lehet nézni a kötetbe.)

Vadász Bence: Jujj, ezt már megmondom!, Corvina Kiadó, 2010, 46 oldal, 1990 Ft (illusztrálta: M. Miltényi Miklós)

A harmadik kötet viszont kárpótolja az ürítős poénokban és politikai viccekben megfáradt olvasót. A mérnökpáros, Vadász Bence (költő) és M. Miltényi Miklós (az A38 logóját is tervező grafikus) kötete, a Jujj, ezt már megmondom! (az ajánlás szerint 4-8 éveseknek) szintén nem nevezhető klasszikus gyerekkönyvnek, de legalább nem is akar annak látszódni: a barna borító, az abszurd, ceruzarajzszerű grafikák, az írógépre emlékeztető betűszedés egyértelműen jelzik, hogy felnőtteknek szóló könyv került a kezünkbe. A szerzők - ahogyan magukról állítják - amatőrök, nem "igazi" költők. Építészek, akik versben és rajzokban adják vissza a családi élményeket. Ennek ellenére az utóbbi időszak gyerekkönyv-terméséből talán mégis ez az egyik legérdekesebb kötet. A versek a sutaságok ellenére tényleg humorosak vagy meghatóak, nagyon emlékeztetnek - tudatosan rá is játszanak - a svéd gyerekversekre. Az óvodai nagy átveréstől a kamasz fiú elengedéséig úgy mutatják meg az élethelyzeteket, emlékképeket, hogy ha hasonlóakat még nem is éltünk meg, de a verseken keresztül valóban átérezhetjük azokat.

A Jujj, ezt már megmondom! versei négy blokkba (Aprólékok, Kisgyerekek, Nagygyerekek, Egyéb gyerekségek) rendeződnek: a szerzőpárosnak mindenféle korú gyerekei vannak, ennek megfelelően a versek hol friss élményekből, hol megszépült, régi emlékekből merítik témáikat. A sok színes (ál)gyerekkönyv után pedig kifejezetten üdítően hatnak a kötet letisztult szerkesztési megoldásai, és M. Miltényi Miklós már-már csupasznak mondható, néhol abszurd, sőt egyenesen sötét és ijesztő grafikái.

Varga Betti