Éljen Horger Antal úr!

A magyar költőknél már hagyomány, hogy krisztusi korba érve (vagy utána), újraírják József Attila Születésnapomra című versét, a különleges ritmusú versformát használva az önironikus számvetésre. Varró Dani a Bús, Piros Vödör nevében egyszer már kesergett a sors gyötrelmein ezt a formát használva, de a múlt heti Élet és Irodalomban a saját, személyes Születésnapomra-verse is megjelent, a tőle megszokott vicces és hajmeresztő rímekkel. Ennek örömére gyorsan összeszedtük a legjobb Születésnapomra-parafrázisokat, hogy egyben lássuk, mire képes a nyelv, a rím meg a költő. Éljen Horger Antal úr.

Varró Dániel: Harminckét éves múltam - önfelköszöntő költemény -	Tóth Krisztina: Porhó	József Attila: Születésnapomra
Harminckét éves múltam el, csatában mégsem hulltam el, sinen se nem. Csak ámulok, hogy jé, nekem félig lefolyt az életem gügye ügye. A volna lettbe billen épp, létösszegeznem illenék emitt. De mit? Harminckét év elslattyogott, nem történt semmi nagy dolog, kis ez, kis az. Van már nejem, van kisfiam, s jut asztalomra kifli, jam, diós briós. De elcsigáz a teperés, az út, mely csupa hepe, és csupa hupa, s ki lát, azt mondja: "Haj, Dani, nem vagy te már a hajdani!" Ez, öcs, a göcs! Hogy újra már nem kezdhetem, sehogy se rendelkezhetem e lett felett. Hogy jaj, a múlt pár passzusát nem költhetem már basszus át, alap a lap, s a jövő sincsen nyitva már, hogy őszbe fordul itt a nyár. Szar ügy, farügy! Mi nem lettem, már nem leszek, tűzoltó, juhász, pl. ezek, sem ács, se más. Nem végzek munkát, kétkezit, költő vagyok, ha kérdezik: badar madár. S habár szemöldököm közét redőzi az alig közép- korú ború, bár gyűl a szürke szerteszét, fejem fölött a kerge-szép azúr az úr.	Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt, annyi idő, hogy szinte sok. De ért már más is, mint e sokk: hold is, nap is pólyálta hűlő életem, s amit nem tettem, terveztem e lét felét leélve: őrzöm arcomat, s eleddig nem zuhant sokat csecsem becse, sőt, egy bocsom is van (de szép!), beszélni is kezd majd ez év telén talán, de hogy mi történt, mire volt jó harminckét éven át e porhó, havam, hevem hová gomolygott nyomtalan, és ugyan hol, ha nyoma van, szivek szavak mélyén mi ülepszik, mi lesz, így fog eltelni, élni ez? Vagy túl a túl bonyolult léten, túl ezen egyszercsak majd megérkezem s ittlétemet átlátom ott?!	Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam. Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt. Az ám, Hazám! Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll koptató szegény legény. De nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem fura ura. Intelme gyorsan, nyersen ért a "Nincsen apám" versemért, a hont kivont szablyával óvta ellenem. Ideidézi szellemem hevét s nevét: "Ön amíg szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén" - gagyog s ragyog. Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj - Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní- tani!

Kovács András Ferenc: Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!	Orbán Ottó: Születésnapomra	Balla Zsófia: Az élő forma
Harmincnégy éves lettem én: nem bódít versen vett remény, se bű, se báj. A mennybolt menten rámborul: nem éltem jól, sem jámborul csupán bután. Mint kínon égő ékezet, lobog világom: létezek! Enyém e fény! Hallom: vagyok, mert nem vagyok, hisz bennem nem rág, nem ragyog serény erény... Azt mondják, arcom régi maszk: miért is vágok én grimaszt, ha kell, ha nem? Divatbölcs egy sem érti tán: helyettök lettem én vidám iszony. Bizony. Magamnak túl nehéz terű vagyok - nem vált meg vers, se bű, se báj. Sebaj.	Nem mondom meg, hány éves lettem, a tortabevonót is mind megettem: az ám, lazán! Mégis, ha tán felém jöttök, a Platánban lesz friss sütőtök, sonkás- tojás, veder szeder, meg a sok régi étek, húzd rá, cigány, ez égi ének, kódus kórus az égi karban, de kihagyta ezt Madách, elvitte férfikorban asszony, meg a harács, adó- csaló sose lett, én is csak épp egy szegletet vettem itt, bordélyházit, meglehet: fura kura- fi voltam, fektettem mindenféle nőket, Ábel meg majdnem engem ölt meg: fain Kain voltam, aztán meg Rómában Brutus, ugyanott vandál, majd De Sade-kultusz, Pius priusz, Borgia, R. Iván, s később úgy alakul, hogy Havasalföldön Vlad Drakul harap halat, de inkább vadat atlaszi vállamba, és ott van egy faszi, mellette áll bamba Vazul s lazul, mert neki már oly mindegy, vesztek-e, és drukkol nagyon, hogy Wales ebe agyon marjon, hogy legyen kuss, elég a szülinapi sirám, és valaki vessen véget ennek a zsivány ének- ének!	Negyvennyolc éves lettem én, és meglep, hogy már hölgyemény leszek. Ezek már nem viccelni-jó idők. A telést rosszalljuk mi, nők - ha mond- hatom ezt így. A világbánatom úgy otthagynám egy vonaton! Kicsit visít a lélek bennem, hogy mire vittem. Mondhatom, semmire. Egy part se tart. Nem lestem hatalom kegyét. Csak az szabad, aki szegény: nem öl meg ól. Engem már sok halál szeret - mégsem fagyott rám hős-szerep, vagyis hamis. Azt foldozom, mi hátra van: még végül megszokom magam... S ha néz, ki néz, majd legyen benne irgalom versemhez a túloldalon. Hisz él. S ítél.

Olvasnivaló: Fenyő D. György irodalomtudós érdekes cikkben elemzi a fenti versformát és a parafrázisokat
Nem kevésbé érdekes fejtegetés Horger Antal úr feltételezett homoszexualitásáról