Két frusztrált tévés kiteregeti a szennyest

"Összevesztem Vitray Tamással, Rózsa Gyurival, Egri Jánossal, Havas Henrikkel"- vallja be Vágó István televíziós műsorvezető Bárdos Andrásnak a Kinyitom a számat című interjúkötetben. A beszélgetések meglepően őszinték, Vágó egyáltalán nem titkolja gyengeségeit vagy indulatait. A könyvből az derül ki, tele van sérelmekkel, ahogy beszélgetőtársa, Bárdos is.

Bárdos András: Vágó István - Kinyitom a számat!, BBMS Kiadó, 2010, 256 oldal, 3490 Ft

Viszonylag sok mindent megtudhatunk az ismert játékvezetőről a nemrég piacra került Kinyitom a számat című interjúkötetből. Meglepő módon beszélgetőtársáról, Bárdos Andrásról is. Mégis hiányérzetünk támad: a könyv bele-bele kap egy-egy témába, de csak a felszínt kapirgálja, sosem hatol semminek a mélyére.

A könyvet a BBMS Kiadó jelentette meg (a Bárdos András, Máté Krisztina, Stahl Judit és Stahl Judit férje alapította kiadó jelenteti meg a tévés karriert regényírásra cserélő Bárdos András könyveit is). Bárdos megnyerő és rutinos híradós, de ebben a beszélgetésben furcsamód nem újságíróként, hanem összekacsintós jóbarátként van jelen. Mi, tévés öreg rókák, félszavakból is értjük egymást.

Bárdos András kérdéseivel nincs baj, legalábbis azokkal, amiket feltesz. Azokkal inkább van, amelyeket nem tesz fel. Mint ahogy az sem vall a kérdező profizmusára, ha saját évtizedes sérelmeit emlegeti fel az interjú alatt. Például, hogy kénytelen volt a Kölcseybe járni, mert nem vették fel a Madách Gimnáziumba. Az amúgy is töredezett beszélgetést az előző rendszerre tett állandó utalások szakítják meg, mintha Bárdosnak még nem sikerült volna feldolgoznia a rendszerváltást. Ezeket a kiszólásokat nehéz hova rakni.

Az is különös, hogy Bárdos nem egy esetben unja interjúalanya szavait, ásítozik, elkalandoznak a gondolatai, sőt van, hogy egyszerűen nem közli Vágó válaszait, önhatalmúlag cenzúrázva a szöveget. Miért nem húzta akkor egyszerűen ki a kérdéseket? Mint ahogy az sem teljesen világos rögtön, vajon miért visszatérő téma egy interjúkötetben, hogy ki milyen kávét iszik. A századik oldal környékén már kezdjük úgy érezni, hogy ha Vágó még egyszer megkérdezi Bárdost (Vágó lakásában zajlik a beszélgetés), hogy milyen kávét kér, aki százhuszadszorra is azt válaszolja, zöldet (kapszulát), pillanatokon belül visítva hajítjuk valamely távoli sarokba a könyvet.

Valószínűleg az volt a cél, hogy a könyv hagyományos kérdés-válasz típusú interjú helyett a kötetlenebb baráti beszélgetés formáját öltse. Ami önmagában jó ötlet, így viszont nemcsak oda nem illő furcsaságok ékelődnek a beszélgetésbe (ld. kávé), de ráadásul semmi nem szabja gátját a frusztrált panaszkodásnak.

Mert sérelme Vágó Istvánnak is van elég. Hogy kikkel veszett össze az elmúlt 25 év során és miért, milyen körülmények között oszlott fel - főként neki köszönhetően - a nagy sikerű Favágók zenekar, és milyen rettenetes élmények érték mindhárom televíziós csatornán, ahol megfordult. Hogy Vágó ellenérzéseiről a legújabb műsorvezető-generációt (Sebestyén Balázzsal az élen) illetően már ne is beszéljünk. Természetesen nem arról van szó, hogy kinek van igaza. Ezt nem tisztünk - és néhány odavetett mondat alapján nem is lehet - eldönteni. Az mindenesetre kiderül, Vágó elég konfliktusos ember, aki nem rejti véka alá a véleményét. Vállalja a konfliktust, nem futamodik meg attól félve, milyen következménye lesz szavainak.

Az alapprobléma az, hogy Vágó István - és Bárdos András is - egy olyan iparágban húzott le több évtizedet, amely az utóbbi időben nagyon átalakult. A Best-címlappal, a kíváncsiskodó bulvárújságírókkal és az ő "mi a kedvenc étele" kérdéseikkel, a magánéletükbe besettenkedő fotósokkal. Hol van már az Álljunk meg egy szóra! és Grétsy tanár úr. És Vágó István ezt láthatóan rosszul viseli - a Kinyitom a számat ennek a lenyomata.

Amivel egy nagy baj van. A hírnévnek ugyan van olyan oldala, amelytől Vágó István joggal érzi magát rettenetesen (pl. a kurucinfo támadásai), de kiakadni a nézettségi adatok hajhászásán vagy a kereskedelmi média szeszélyes természetén, méltatlan Don Quijote-hadonászásnak tűnik Vágó részéről. Túl intelligens ember ő ahhoz, hogy ennyire kiboruljon a kollégáitól. Az újmódi televíziózás más típusú emberekre épít, a gentlemanek kimentek a divatból. És ezt emelt fővel lenne elegáns viselni - ha már gentlemanről van szó.

Korábban: Vágó István: Nem az idő múlásával kell feszültséget kelteni

Jolsvai Júlia