Dugdossák a magyar írókat az olvasók elől

Négy népszerű magyar író tárcanovellái jelentek meg közös kötetben különösebb felhajtás nélkül, szinte titokban az Alexandra gondozásában. A kiadó úgy rejtegeti a könyvet, mintha szégyellni kellene: a borító messziről üzeni: "hozzám ne nyúlj", bemutató nem volt, és a kiadvány a megjelenés után azonnal a leértékelt áruk közé került. Pedig Dragomán György, Háy János, Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina olyan nevek, amikről azt gondolnánk, külön-külön is elvisznek a hátukon egy kötetet. Vagy mégsem?

Dragomán György-Háy János-Parti Nagy Lajos-Tóth Krisztina: Expander (tárcanovellák), Alexandra Kiadó, 2010, 160 oldal, 2990 Ft

Az Expander című könyv négy népszerű írónk - Dragomán György, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos, Háy János - tárcáit tartalmazza. A tárca hibrid műfaj: lehet a közélet eseményeire reagáló publicisztika, szépírók esetében általában a novellához áll közel. A lényeg: újságban jelenik meg, és rövid terjedelmű. A 19. században virágzó műfaj volt: a lapok a hírektől fekete vonallal elkülönítve közöltek publicisztikákat a szellemi élet különféle jelenségeiről, a tárcaírók pedig szabadon szószátyárkodhattak vagy elmélkedhettek a vonal alatt. Témájuk lehetett bármi. A tárcaíró teret és megélhetést kapott a laptól, cserébe nevet adott: Kosztolányi, Krúdy, Szép Ernő, Móra Ferenc foglalkozott tárcaírással. Mára viszont - a nyomtatott sajtó válságával párhuzamosan - a tárca is kiment a divatból, csak néhány lap, elvétve női magazin engedi meg magának néha, hogy tárcarovatot tartson fent.

Épp ezért szép - bár persze anakronisztikus - gesztus a Népszabadság részéről, hogy felkérte a négy jó nevű szerzőt, hogy hétvégi mellékletének olvasói számára tárcákat írjanak. Így a négy író, Dragomán György, Háy János, Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina, hetente felváltva jelentkezett írásaival a lap "vonal alatti" részében. Ezeknek a tárcáknak a válogatott kiadása az Expander című kötet, amely Tettemanti Béla szatirikus rajzaival együtt jelent meg múlt év végén.

Ezek a szövegek nem hagyományos értelemben vett tárcák: nincs bennük szószátyárkodás. Emberi sorsokat egzisztenciális mélységében megragadó írásokat olvashatunk, és tán épp a lélegzetnyi hosszúság sűríti őket kegyetlenül feszesre. Nagyon mai és tragikusan erős történetek ezek. A szövegek minősége nem magyarázza a könyvet övező hallgatást. Nem mindenki veszi meg a Népszabadság minden hétvégi számát, tehát bőven akadhatnak olvasók, akik kíváncsiak rá, min töri a fejét Dragomán György vagy Parti Nagy Lajos, vagy akik ízelítőt akarnak az adott szerző írói világából a következő - ki tudja, mikor megjelenő - könyve előtt. (Dragomán György áttörést és sikert hozó regénye, A fehér király2005-ös, azóta várjuk a folytatást; Parti Nagy Lajos utoljára meséket magyarított, de az is több mint két éve volt már, Tóth Krisztinának meg minden megmozdulását figyelni kell, főleg a 2006-os Vonalkód óta.)

A négy húzónév

Dragomán György ismét egy gyerek szemén keresztül mesél, ezúttal egy kislány felnőtté válásának, beavatódásának történetét. A tizenkét éves lányt szülei tragikus autóbalesete után nagyanyja veszi maga mellé. "Azt mondja, szólítsam nagymaminak" zárul az első írás, és nagymami alakjában nem lehet nem észrevenni a népmesék boszorkányait, akiket, mint az köztudott, jobb, ha öreganyámnak szólítunk. Dragomán kegyetlenül pontos megfigyelő. Amikor a kislány magához szorít egy síró rongybabát, így fogalmaz: "a mellem bizsereg, szomjúságot érzek". Pontosan így érez egy anya szoptatás előtt.

Háy János kiváló ellenpontja Dragománnak. Felkavaró történetei egy kisfiúról szólnak, aki mindig fázik. Hol csontig, hol lélekig hatolóan. Fázik éjszakánként anyja és apja között az ágy gerendáira rakott gyermekkori pólyán, fázik reggelente, amikor nagyfiúsan ki kell mennie az ól mögé vizelni, fázik hajnalban a disznóvágáson, és fázik a lelke, mert nincs, aki megsimogassa. Anyja engedelmeskedik a ki nem mondott faluparancsnak: fiút nem szabad kényeztetni! Nem kegyetlenebb a sorsa, mint bármely szegénységben felnövő falusi négyévesnek, és épp ez a tragédia a történetekben. A fiú saját apja kisszerű világa elől nagyapja háborús meséibe menekül. A háború történeteit szövi tovább, amelyben ha szeretet nincs is, legalább hősök és történetek vannak.

Háy János, Dragomán György, Tóth Krisztina és Parti Nagy Lajos

Míg Dragomán és Háy nyelvi szempontból a hagyományos tárcairodalmat hozza, Parti Nagy Lajos, a szleng nagymestere jócskán messzire ugrik a tradíciótól. Most nagyon fölizéltem az agyam, nyunyó! - tehetnénk tárcafüzérének stilizált jelmondatává. Parti Nagy egy szomorú ország siralmas hétköznapjait írja: hogyan viselkedünk egymással a Combinón, a napi edzés során, a zebrán és a járdán, metrólejáróban és a lángososnál. Hogyan viselkedünk másokkal és a hozzánk hasonlókkal, ami pedig megmutatja, kik vagyunk valójában. Siralmas körkép.

Tóth Krisztina a testrészekhez kapcsolja történeteit. Megírja a nyak történetét, amelyet egyszer csúnyán kiszívtak, a fej történetét, amelyben a tumor vette át a hatalmat, a tenyérét, amely egy mandalát tett tönkre, a mell történetét, amelyre már csak egy forradás emlékeztetett, a fülét, amely meghallotta egy anya hisztériáját, és az orr történetét, amelyen valaki saját frusztrációját töltötte ki. Hétköznapi történeteink, fontos állomásaink, közelről vizsgálva. A szívbe markol minden írása.

Nem mindegy, ki ír tárcát, közepes író vagy mondjuk e kötetben is felbukkanó nevek. Az sem közömbös, a szerzők mennyire veszik komolyan a feladatot: megélhetési szövegek vagy teljes értékű novellák születnek. És persze a jó szerkesztő is számít. Az Expander e kritériumok szerint jó eséllyel számíthatna figyelemre. Mégis, minden jó szándék és átgondoltság ellenére sem talál utat az olvasóhoz. A könyv olyan, mint egy kötelezően letudott, felesleges plusz kör; mintha a másodközlést eleve nem is vette volna komolyan senki. Kár, pedig a Népszabadság-ot valószínűleg nem forgatják olyan sokan, hogy azt lehetne hinni, a novellákat már mindenki olvasta, aki kíváncsi ezekre a szerzőkre. Az írók nem érdemelték ezt a lusta marketinget.

Tímár Anetta