Tíz kicsi morbid - Palahniuk új könyvéről

A Zsigerek című novella felolvasóestjein állítólag több tucatnyian ájultak el, pedig Chuck Palahniuk horrornovellái egy megfáradt, önmagát agyonismétlő író képét sejtetik. Sem a szereplők, sem a vér nem hiteles. A Kísértetteket olvastuk.

Chuck Palahniuk: Kísértettek, Cartaphilus, 2011, 472 oldal, 3490 Ft (ford.: Roboz Gábor)

Palahniuk jó szabó. A Kísértettek alapszituációja nem is lehetne közhelyesebb: egy rakás fura ember, követve a tolókocsis öreget, elvonulnak az isten háta mögötti színházba, hogy rémtörténeteket meséljenek egymásnak. Rögtön bevillan a Frankenstein keletkezésének sztorija, ugye? Esetünkben is erről van szó: egy kis viktoriánus báj, egy kis Tíz kicsi néger és egy kis szürreális hintőpor - ennyiből és félkötetnyi értetlenkedésből áll az egész. Az önkéntes túszok ugyanis ahelyett, hogy életük fő művén dolgoznának, saját maguk és a többiek ellen fordulnak.

De miért? - a kérdés végig a levegőben lóg. Magyarázható egyrészt azzal, hogy Palahniuk állandó heppje a fejlett fogyasztói társadalom kritikája. De az is lehet, hogy az egész keretsztori csak egy rémálom, tele meg nem válaszolt kérdéssel. A fene tudja. Tekintsünk el a logikus emberi viselkedéstől, és vegyük az egész kötetet egy nagy cirkusznak.

Palahniuk rossz mesélő. Túl sokat akart belezsúfolni szűk ötszáz oldalba és ennek sok minden áldozatul esett. A szereplők felszínesek és egysíkúak: egyeseket már a sztereotípiákat meglovagoló nevük elárul (Felvágott Nyelvű Bajtársnő, Anyatermészet), a többiekben azonban még lenne fantázia (Orgyilkos Séf, Hiányzó Láncszem), ha nem csak pár oldalt kaptak volna. A kötet alapkoncepciója ugyanis az, hogy mint egy modern Dekameron-ban, mindenki elmeséli a sorsát meghatározó (rém)sztorit, és eltöltik ezzel az időt. A pocsék alaptörténet így bővült ki összefüggéstelen novelláskötetté és ehhez adódott még a kidolgozatlan, de az összes közül a legértékesebb kisregény is - ugyanis Mrs. Clark, az öregember segédje háromszor is mesélt önmagáról.

Palahniuk (balra) dedikált guminőket osztogatott a könyvbemutató körútján

Palahniuk, a manipulátor, ezúttal célt tévesztett. A kötetben levő, apró löketnyi fikázások nem elegek ahhoz, hogy felnyissák a szemünket és megváltoztassák az életcélunkat úgy, mint a Harcosok klubja tette. A Kísértettek leginkább egy megfáradt, önmagát agyonismétlő író képét sejteti: hiába próbálta elhagyni a természetfeletti elemeket a horrornak csak alig nevezhető meséiből, hiányzik belőlük mindaz, ami Stephen King korai műveiben jelen van - a kapcsolat az olvasó és a sztori között. A katyvasz közt turkálva még azt sem lehet eldönteni, mi a célja: egyszerű szórakoztatás, főhajtás a klasszikus horrorlegendák előtt, avagy folytatása a már agyoncsépelt kritikai vonulatnak.

Natasha Klimov