A Janes Addiction újra a stúdióban

Vágólapra másolva!
Minden grunge-ok ősatyja, a Jane's Addiction stúdióba vonult, hogy az 1990-es Ritual de lo Habitual után újra albumot vegyenek fel. Persze a helyzet most sem ilyen egyszerű, a zenekar nem ígér semmit. Ők csak próbálkoznak.
Vágólapra másolva!

Meglátják, hogyan megy a munka a stúdióban. Megtehetik. Nekik aztán nincs miért és hova sietniük. A Jane's Addiction olyan dolgokat tett már a zenéért, amik bőven elegendő anyagot szolgáltatnának kisebbfajta mítoszok megalkotásához.

Ha valakinek esetleg kevés lenne maga a tény, hogy a világ összes Nirvanáját, Soundgardenjét, mi több, Mad Seasonjét ők segítették világra, hát gondoljon a Lollapaloozára, és könnyen be fogja látni a négyes szerepének fontosságát.

Ironikus, hogy a grunge-ról legtöbbeknek a Nirvana, a jellegzetes orrhangon éneklésről pedig az Alice in Chains jut eszébe, pedig mindkettő Jane's Addiction-védjegy.

Az együttes nem volt hosszú életű. 1987-ben alakultak, a nevükkel azonos című albumuk még az évben megjelent. Rá egy évre következett a már nagy kiadónál készült Nothing's Shocking lemez, ami már meghozta a hírnevet is a csapatnak. 1990-ben a Ritual de lo Habitual következett, a legzseniálisabbnak mondott album. Ezután már nem vettek fel több anyagot közösen a stúdióban.

A frontember Perry Farrell által kiagyalt és megszervezett Lollapalooza fő attrakciója a Jane's Addiction volt, a fesztivál irtózatos sikere minden figyelmet rájuk irányított. S az utazó cirkusz végén Farrell bejelentette: eddig és nem tovább.

Az együttes 1991-ben oszlott fel. Pontosan akkor, amikorra mindenki a hatalmas piaci áttörést jósolta nekik.

A tagok ezután szétszéledtek, Navarro átment a Red Hot Chili Peppersbe gitározni, Avery a Polar Beart erősítette eztán, Farrell pedig egy ideig főállásban fesztiválszervező volt, majd megalakította Porno for Pyros nevű zenekarát.

A Jane's Addiction azután kétszer állt össze turnézni, 1997-ben és 2001-ben. Ahogy akkor sem, Eric Avery basszusgitáros most sem tart az együttessel. Őt Martyn Le Noble, a Porno For Pyros volt frontembere helyettesíti a stúdióban.

A készülő albumról szite semmit sem lehet még tudni. Ismeretlen a producer személye és az elkészülés időpontja is. A munkálatok állítólag márciusban kezdődnek.

Ezzel egyidejűleg hallani pletykákat arról is, hogy az újjáéledő Lollapalooza egyben az újjáéledő Jane's Addiction legfontosabb bemutatkozó színe is lesz. Úgy legyen.

Korábban:
Kiadják Cobain naplóját

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!