Érezhető megkönnyebüléssel csukták be maguk mögött a Tom-Tom stúdió ajtaját az LGT tagjai, hiszen az utolsó szám végére is pontot tettek. Háromévnyi kihagyás után elkészült vadonatúj albumuk, így rajongóik hamarosan örömünnepet ülhetnek. A hírek szerint 11 hamisíthatatlan LGT-nóta kerül fel majd a várva-várt korongra. A lemez munkacíméből - A fiúk a kocsmába mentek - valódi cím lett, hiszen április 30-tól a lemezboltokban ezzel a címmel kapható majd az album.
Az albumon hat gyors dallam és öt lassúbb, melodikusabb szám található. A albumot megjelentető BMG kiadó a Mikor leszek a tiéd? című nótát szeretné mindenekelőtt befuttatni. Szakértők szerint emellett slágergyanúsnak tűnik még a Magyarország című Presser Pici-dal is.
A zenészek most pár napig otthon ülnek, de meg is érdemlik a szusszanásnyi pihenőt, elvégre három hónapon át napi tíz órákat dolgoztak közösen. Hosszú kikapcsolódásra azonban nincs lehetőségük, hiszen most, hogy a stúdiómunkák befejeződtek, hétfőtől máris egy újabb szakasz kezdődik a zenekar életében. Próbaterembe vonulnak a Lokomotív GT tagjai, hoögy felkészüljenek a június elsejei monstre bulijukra. Nem kevesebb mint 2 és fél órás előzetes programot állítanak össze, és az egész országot várják a HAjógyári-szigetre. A nagy buli már délelőtt megkezdődik, előbb különböző zenei és művészeti produkciókra kerül sor, kora délután tehetségkutató verseny lesz, majd 12 előadó lép fel egy-egy LGT-feldolgozással, illetve egy saját számmal. Ezt követi a Képzelt Riport koncertváltozata, este pedig a régóta várt Lokomotív Gt-fellépés.
Korábban:
LGT-fesztivál a Hajógyári-szigeten
Ajánlat:
Az LGT oldala
Hallgassa meg otthon!
LGT: Aranyalbum 1971-1976