A hétvégén tartott fesztivált csak az utolsó pillanatban engedélyezték, mert a környékbeliek a tavalyi rendezvény eseményeiből okulva - az azt kísérő vandalizmusra és sorozatos rendbontásra hivatkozva - megpróbálták megakadályozni azt.
Végül a szervezőiroda került ki győztesen a város ellenében - az eseményen mintegy 50 000 fiatal vett részt. Közülük néhány száz nem sokkal a rendezvény befejezése előtt randalírozni kezdett - felgyújtották az ideiglenesen odatelepített mellékhelyiségeket, kihúzták az áramellátáshoz szükséges kábeleket, és felgyújtottak néhány autót. A saját maguk által gyártott lövedékekkel a helyszínre vezényelt rendőröket is célba vették, akiknek szóvivője az "eszeveszett" jelzővel illette a tomboló fiatalokat. A több órán át tartó incidens során egy rendőr könnyebb sérülést szenvedett, őt orrtöréssel szállították kórházba. A résztvevők többsége azonban passzív szemlélő volt csupán. Az esemény ideje alatt letartóztatott húsz fiatalt sem emiatt, hanem többnyire lopás, illetve kábítószer-fogyasztás vádjával vették őrizetbe.
A rendőrség nem lát összefüggést a közönség egyes tagjainak vandalizmusa, és az előző nap a sátrában holtan talált 19 éves fiú esete között. A hatóságok szerint a fiú szívpanaszokkal küzdött, és saját barátai elmondása szerint is túl sokat ivott a nap folyamán.
Korábban:
Negyvenkét gyanusított a Szigeten
Kétezer sérülés a Szigeten
Tömegverekedés egy hip-hop koncerten