Fatboy külön él

Vágólapra másolva!
A Fatboy Slim néven ismert DJ és felesége nemrégiben szétköltöztek. Ennek ellenére mindketten állítják: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmentsék a házasságukat. Fatboy apja cáfolta a pletykákat, melyek szerint fia alkoholproblémája áll a szakítás hátterében.
Vágólapra másolva!

A Fatboy Slim néven híressé vált DJ, Norman Cook, és rádiós műsorvezető felesége négyévnyi házasság után külön költöztek. Ennek ellenére mindketten állítják: mindent megtesznek azért, hogy rendbe hozzák kapcsolatukat.

A házaspár és kétéves kisfiuk, Woody múlt vasárnap egész nap együtt voltak. "Mindent megteszünk, hogy rendezzük a kettőnk közti viszonyt" - nyilatkozta Norman. "Még mindig nagyon szeretjük egymást. Természetesen nekünk is vannak problémáink, mint minden házaspárnak, de ebből nem az következik, hogy más után nézzek" - fűzte hozzá felesége, Zoe Ball.

Fatboy Slim hivatalos honlapjahttp://www.gutterandstars.com/

A házaspár szülei is abban reménykednek, hogy Zoe és Norman végül kibékülnek. Fatboy édesapja a híresztelésekre reagálva cáfolta, hogy az alkohol miatt romlott volna meg fia házassága - a sztár ugyanis tavaly nyáron bevallotta: fellépés előtt mindig ledönt egy fél üveg vodkát. "Szerintem a probléma lényege nem az alkohol- vagy a drogfogyasztásban keresendő - sokkal általánosabb és hétköznapibb jelenség áll az események hátterében. Ők ketten még mindig oda vannak egymásért. Azt hiszem, sokkal inkább a házassággal járó kötelességvállalás nehézségeiről van szó, és arról, hogy a fiamra egyébként is rendkívül nagy nyomás nehezedik, hiszen fenn kell tartania szakmai színvonalát, hírnevét" - mondta a papa.