Egy igazi kemény csaj: Pink

2004. április 5., Budapest Sportaréna. Régen várt koncert, régen várt énekesnő: jön Pink. Végre itt egy igazi kemény csaj, aki komolyan gondolja azt, amit csinál, a fékezhetetlen és botrányos Alicia Moore!

Becenevét onnan kapta, hogy gyermekkorában nagyon gyakran elpirult, s így a társai "Pink"-nek nevezték el. Azóta Alicia ebből már megalkotta a saját védjegyét - legalábbis tavaly óta biztosan, mikor barátnőivel, Christina Aguilerával, Lil' Kimmel és Myával előadták a Lady Marmalade című régi siker feldolgozását.

A LaFace Records üdvöskéje, Pink így vall önmagáról: "Extrém személyiség vagyok: kezdtem gördeszkásként, belekóstoltam a hip-hopba, rave-be, voltam rockzenész, és volt úgy is, hogy mindezt egyszerre csináltam."

Pinkről mindenkinek megvan a véleménye: egy pimasz lázadó csajszi, aki rózsaszínre festett hajával sokkolja a közönséget. Keresi a helyét a világban, és nem egy egyszerű eset. Már 15 éves korában elhatározta, hogy nem akar középszerűvé lenni, de olyan sem, aki nem gondolja komolyan azt, amit csinál. Kiskorában édesapja rengeteg Dylan- és McLean-számot énekelt neki, és Pink még nem is tudott igazán beszélni, amikor apjával már együtt énekelte ezeket a dalokat. "Csak szaladgáltam a házban, és felépítettem a magam kis fantázivilágát" - gondol vissza Pink a gyermekkorára.

Rengeteg időt töltött a philadelphiai klubok táncparkettjein iskola helyett, míg végül színpadra került. Legelőször egy Schools of Thought nevű hiphop-banda háttérénekeseként. Ő viszont azoknak a pillanatoknak tudott a legjobban örülni, amikor a Club Feverben a DJ átadta neki a mikrofont, és saját dalait énekelhette. "Ez volt az a hely, ahol igazán csúcsformában érezhettem magamat, imádtam a színpadot. Az éneklés olyan volt nekem, mint betegnek az orvosság."

14 éves korában szerezte az első számát, amin még érezhető Mary, Janis Joplin, Shirley Murdock, Donny Hathaway és Madonna hatása. Pinket végül egy péntek estén az MCA tehetségkutatója fedezte fel, és megkérdezték, hogy lenne-e kedve a Basic Instinct nevű R&B zenekarban énkelni. Az együttes ugyan nagyon hamar felbomlott, Pink egyvalamit azért kapott tőlük: ismertséget.

Forrás: [origo]

A Basic Instinct feloszlása után ismét megkeresték őt, ezúttal a három énekesnőből álló Choice-tól. Tíz centet költöttek egy demokazettára, és a LaFace azonnal szerződtette őket. A csapat sajnos - vagy éppen szerencsére - nagyon hamar feloszlott, mindenki másfelé tekintgetett.

Pink a LaFace-nél maradt, ahol Darryl megkérte, hogy a Just to be loving you-hoz írjon meg egy részt, és végül ezzel indult be igazán a karrierje. Pink így emlékeszik vissza: "Tök jó dolognak tartottam, hiszen eddig senki sem kérdezte meg tőlem, hogy írok-e. Csak lehunytam a szemem, és már jöttek is a dalok, nem érdekelt, hogy hangzik, csak énekeltem, ami épp eszembe jutott." - Ez a szituáció azonban segített Pinknek abban, hogy megtalálja saját hangját, a számára legmegfelelőbb hangfekvést és stílust. Megkereste L. A. Reidet, aki teljesen odavolt attól, amit hallott.

"Mutogattam a dalaimat, és mindig kérdezgettem, tetszenek-e neki. Reid rögtön tudta, melyikből lesz az első kislemez" - emlékezett Pink, aki eztán lemezszerződést kapott, és elkezdhette a felvételeket. Az első albumára, a Can't Take Me Home-ra, hat saját dala került fel: azok, amelyeket saját élményei, kapcsolatai ihlettek, a többi számot olyan sztárokkal hozta össze, mint She'kspeare, Babyface, 112. A lemez az Egyesült Államokban kétszeres platinaalbum lett, és két száma is megjárta a slágerlisták élmezőnyét.